Gyász: 82 évesen elhunyt Al Unser, az amerikai open-wheel versenyzés legendája

Nagyon tragikus év az Unser család számára 2021. Néhány héttel az idei Indy 500 előtt, 87 évesen elhunyt Bobby Unser, Al bátyja, aki maga is háromszor nyerte meg a legendás versenyt és begyűjtött két USAC bajnoki címet. Néhány héttel később, 65 évesen elhunyt Bobby fia, Bobby Unser Jr, ma pedig elment Big Al, akinél nem sok ikonikusabb alak hajtott az évtizedek alatt a Brickyardra.

Al (teljes nevén Alfred) idősebb bátyja, Jerry Unser Jr. (1957-ben USAC Stock Car bajnok volt, de mindössze 26 évesen életét veszítette az 1959-es Indy 500 egy edzésén) nyomdokait követte a versenypályákon. 1965 és 1985 között futott teljes szezonokat az USAC, majd IndyCar-ban. Az előbbi címét 1970-ben szerezte meg, majd utolsó teljes szezonjai közül kettőt is megnyert (1983 és 1985) a Penske színeiben. Ez idő alatt négyszer nyerte meg az Indy 500-at (1970-71, 1978, 1987), a legendás versenyre pedig 1994-ig majdnem minden évben visszatért. Visszavonulását pedig az 1994-es, sikertelen kvalifikáció után jelentette be. Négy győzelmével osztozik a rekordon A.J. Foyt, Rick Mears és Hélio Castroneveszel- a Pókember idei győzelmekor pedig még jelen volt a pályán, hogy az ikonikus fotót elkészítsék.

Foyt, Unser, Mears és Castroneves az idei Indy 500 után [kép forrása: Chris Owens/IndyCar Media]

27 indulása az Indy 500-on a harmadik legtöbb a futam történetében, győzelmei közül pedig az utolsó érkezett a legváratlanabbul. Eredetileg nem is indult volna az 1987-es futamon, majd Roger Penske megkérte, hogy ugorjon be a sérült Danny Ongais helyére. A March-Cosworth pedig amivel megnyerte végül a futamot, Al indulásáig egy kiállítási darab volt. Az említett versenyt 47 évesen nyerte meg, rekord amit Castroneves még simán megdönthet, hiszen a Pókember csak egy évvel fiatalabban diadalmaskodott idén. Big Al 1986-ban került be a Motor Speedway Hall of Fame-be, majd 1998-ban az International Motorsport Hall of Fame-be is beavatták.

Al és 1971-es győztes gárdája (Vel’s Parnelli Jones Racing), valamint Colt 71-es versenygépe [kép forrása: IndyCar Media]

Fia, Al Jr. nem állt messze apja rekordjainak beállításától, hiszen ő is kétszer lett IndyCar bajnok (1990 és 1994), illetve a legendás futamot is kétszer nyerte meg (1992 és 1994), második alkalommal az ikonikus Mercedes motoros Penske PC-23 kódnévre hallgató szörnyeteggel. Al Jr-t nem csak az idősebb olvasók láthatták még versenyezni, hiszen még ő is versenyzett negyvenen túl, győzelmet is szerezve utolsó teljes szezonjában (IRL 2003).

Apja sajnos már 17 éve küzdött a rákkal, 82 esztendősen, Új-mexikói otthonában, álmában érte a halál az IMS szóvivője szerint.

Címlapkép: Dan Boyd/IndyCar Photography

Nyugodjon Békében!

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.