Egyelőre nincs különbség a Red Bull és a Mercedes között, teljesen azonos teljesítményszinten van a két csapat.
Az első szabadedzést követően nem mutatkozik drámai különbség a két topcsapat között: Max Verstappen noha három és fél tizeddel megverte Lewis Hamiltont, de érdemes szem előtt tartani, hogy a britnek volt egy közel azonos köre, amit pályaelhagyás miatt elvettek tőle. Ami szembetűnő, hogy az első szektorban a Mercedes látványosan gyorsabb, a másodikban és a harmadikban pedig a Red Bull a jobb, így jön össze a közel azonos köridő.
A mezőny most először ízlelhette meg élesben az átalakított abu dhabi pályát, de persze ez ezen a szinten senkinek nem jelentett semmiféle problémát. A két sikán eltávolítása jó kérdés, hogy mennyire lesz hatással a versenyzésre, az utolsó szektor viszont szemre is annyira ritmikus és dinamikus lett, hogy kifejezetten élvezetesnek tűnik rajta a vezetés. A gyakorlás során egyébként számos csúszkálásnak és elfékezésnek szemtanúi lehettünk, az egyik leglátványosabb probléma pedig az új 9-es kanyar kijáratánál lefektetett rázókő volt, amelyről felvált a festék, akárhányszor egy autó átment rajta.
FP1 HALFWAY MARK!
— Formula 1 (@F1) December 10, 2021
Top 10:
Verstappen
Hamilton
Perez
Bottas (📸)
Gasly
Norris
Alonso
Tsunoda
Ocon
Vettel #F1 🇦🇪 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/0pux908C07
A mezőny többnyire a lágygumis etapokra fókuszált az egyórás szabadedzésen. Verstappen már az elejétől kezdve a leggyorsabb volt, annak ellenére, hogy panaszkodott a futómű-beállításokra. A Red Bull az egyenesekben balra húzott, ezért folyamatosan rá kellett tartania a kormányra a hollandnak, amit egy idő után „idegesítő”-nek nevezett, de még így is két tizeddel verte Hamiltont. A brit a második gyorskörén 55 ezredre zárkózott Verstappen mögé, ő azonban rögtön tovább javított és 1:25.009-cel beállította az edzés legjobb idejét.
Hamilton sem adta fel és 1:25.042-vel bejött másodiknak, ezt a köridejét azonban elvették, mert az utolsó kanyarban túl szélesre futott. Nem ő volt az egyetlen, aki ezzel szembesült, a szabályszegés miatt csak ebben a kanyarban Bottastól, Alonsotól, Vetteltől, Latifitől, Péreztől, Sainztól és Norristól is töröltek köridőket. Hamilton így végül a 3. helyen zárta az edzést, mindössze 8 ezreddel megverve Pérezt, míg Verstappentől két tizeddel elmaradva a 2. helyen Valtteri Bottas végzett utolsó mercedeses hétvégéjén. Újra erősen kezdett az AlphaTauri, de a két pilóta közül ezúttal Yuki Tsunoda volt a gyorsabb, a japán az 5. helyre hozta be a sötétkék versenyautót.
Az első szabadedzésen lehetőséget kapott a Williams csapattól Jack Aitken. A brit-koreai nem is ment rosszul, 1:27.481-gyel a 17. helyen végzett, és ha csak hat ezreddel is, de megverte csapattársát, Nicholas Latifit.
