Egy ma nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a Forma-1 motorsport ügyvezető igazgatója, Ross Brawn a 2022-es idény során lemond posztjáról, vele együtt pedig a műszaki főigazgatóként tevékenykedő Pat Symonds is visszaadja megbízatását.
A Forma-1 kiadott egy hivatalos dokumentumot a jövőben tervezett, szervezeten belüli fejlesztésekről, mely szerint a 67. születésnapját a múlt hónapban betöltő Ross Brawn jövőre „várhatóan” lemond motorsport igazgatói posztjáról. Távozásának hivatalos időpontja egyelőre még nem ismert, mint ahogyan az sem, hogy egy tiszteletbeli vagy tanácsadói szerepkörben részese marad-e a Forma-1 vezetésének, és azt sem tudjuk, hogy ki lesz az utóda a poszton.
Brawn 2013 végén távozott a Mercedes csapatától, majd hosszú szabadság után, 2017-ben tért vissza a Forma-1 vérkeringésébe, mint motorsport ügyekért felelős ügyvezető igazgató. Feladata lényegében az, hogy felügyelje a Sport- és a Technikai Szabályzatok változásait, így például az olyan újdonságok, mint az idén bevezetett sprintkvalifikációk beiktatását is. 2017. márciusában korábbi benettonos kollégáját, Pat Symondsot választotta maga mellé az újonnan megalakult műszaki részleg élére, ők ketten kulcsszerepet töltöttek be az eredetileg idénre tervezett, de a COVID-19 pandémia miatt végül 2022-re halasztott új technikai szabálycsomag kidolgozásában. Mivel azonban végül sikerült bevezetni az új szabályokat, és várhatóan a 2026-tól érvényes új motorformuláról is hamarosan megállapodás születik, Brawnnal együtt Symonds is távozik a Forma-1 vezetéséből.
Ezzel párhuzamosan a technikai részlegen Symonds mellett dolgozó mérnökök közül többen egy EU-direktívának megfelelően átkerülnek az FIA-hoz, annak érdekében, hogy a szabályalkotási folyamatok és a promóciós tevékenységek elkülönüljenek egymástól. Noha korábban sem hallottunk szabálysértésre utaló gyanúkat, ezzel a lépéssel teljesen egyértelművé válhatna a felelősségek elhatárolása. Ugyanakkor ez egy meglehetősen érdekes helyzetet is teremt, ugyanis Symonds korábban összeállított egy nagyjából 15 mérnökből álló csapatot, akiket az aerodinamikától az új üzemanyagokig számos leendő szabály kidolgozásába bevont, miközben ez elvileg az FIA feladatköre lenne, emiatt pedig több csapat is aggodalmát fejezte ki.
Symonds kutatócsoportját nagyrészt F1-es csapatok korábbi vezető beosztású alkalmazottai, köztük az aerodinamikai részleg vezetője, Jason Somerville alkották, akik tehát ezentúl az FIA alkalmazottai lesznek és a Szövetség együléses ügyekért felelős vezetője, Nikolas Tombazis irányítása alatt dolgoznak majd. Az Autosport.com úgy tudja, a munkáltatóváltás ellenére az FIA-hoz igazolók többsége továbbra is a Forma-1 londoni bázisán fog dolgozni, néhányan pedig átkerülnek az FIA genfi és párizsi főhadiszállásaira.