F2: Drugovich visszatér az MP Motorsporthoz, Nissany marad a DAMS-nál

Folytatódik a pilótakeringő a Formula-2-ben: előbb Roy Nissany jelentette be, hogy még egy szezont marad a DAMS csapatánál, nem sokkal később pedig Felipe Drugovich is megerősítette, hogy egy év UNI-Virtuosi-s kitérőt követően visszatér az MP Motorsporthoz, ahol tavaly igazán berobbant a sorozatba.

A Williams-akadémista Nissany tehát 27 évesen is marad a Formula-2-ben, negyedik szezonját kezdve meg a sorozatban. Az eddigi három idény során a legkiemelkedőbb eredménye egy 3. hely, amelyet idén Monacóban szerzett az első sprintversenyen, ezt leszámítva a három év alatt mindössze öt alkalommal szerzett pontot. Az F2 előtt két szezont lehúzott az ADAC Formula-Masters sorozatban, kettőt a Formula-3-as Európa-bajnokságon és hármat a World Series Formula V8 3.5 sorozatban, utóbbiban tudott futamokat nyerni, de tartósan sehol nem ért el kiemelkedő eredményeket.

„Nagyon erős kapcsolatot építettünk ki Roy-jal az első közös idényünkben, szóval boldogan jelenthetem be, hogy 2022-ben is marad velünk” – fogalmazott Olivier Driot, a DAMS társtulajdonosa. „Roynak és a csapatnak is megvannak a céljai a következő évadra, miután már 2021-ben is felmutattunk néhány erős teljesítményt, amiket sajnos nem sikerült mindig jó eredményekre váltanunk. Azzal, hogy jövőre három verseny helyett újra csak kettő lesz hétvégente, a nagydíjak kevésbé lesznek kiszámíthatatlanok és ez talán segíteni fog, hogy konzisztens eredményeket tudjunk elérni. Hamarosan egy háromnapos teszten veszünk részt Abu Dhabiban, ami a következő szezon kezdőrúgása lesz, már nagyon várjuk!”

Az még egyelőre nem ismert, hogy ki lesz Nissany csapattársa jövőre.

Teljessé vált az MP Motorsport felállása, a holland istállót tavaly már szolgáló Felipe Drugovich ugyanis bejelentette, hogy 2022-ben ő lesz Clément Novalak csapattársa. A brazil pilóta 2020-ban került fel a Formula-2-be az MP Motorsport színeiben, miután 2018-ban valósággal uralta az Euroformula Open sorozatot (16 futamból 14-et megnyert), majd a Carlinnal eltöltött egy gyenge évet a Formula-3-ban. Ekkor robbant be igazán a köztudatba, rendszeresen erős versenyteljesítményekkel hívta fel magára a figyelmet, három futamgyőzelme egy összetett 9. helyhez segítette. 2021-re lecsapott rá az UNI-Virtuosi, és noha új csapatánál is szerzett négy dobogót, de az újabb győzelmek elmaradtak és a kezdeti lendület is kissé alábbhagyott.

Miután a csapat bejelentette, hogy 2022-ben a Jack Doohan – Marino Sato felállással állnak rajthoz, Drugovich sem habozott sokáig és ma kiderült, hogy jövőre visszatér az MP Motorsporthoz. Hogy ez előre- vagy visszalépés lesz-e a fiatal brazil karrierjében, azt egyelőre még nem tudjuk megmondani, mindenesetre ha vannak Forma-1-es reményei, mindenképp le kell győznie a szintén nagyon ígéretes Novalakot.

Jelenleg tehát így néz ki a jövő évi Formula-2-es mezőny, legalábbis amennyit már tudunk belőle:

Címlapfotó: Formula Motorsport Limited
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.