A Mercedes elállt a fellebbezési szándékától, Max Verstappen a világbajnok!

Több mint három nap hallgatás után a Mercedes megtörte a csendet: elállnak fellebbezési szándékuktól, ezzel pedig hivatalosan is Max Verstappen 2021 világbajnoka!

Miután az Abu Dhabi Nagydíjat követő tárgyaláson elutasították az óvásukat, a Mercedes bejelentette, hogy beadták fellebbezési szándékukat és az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága elé kívánják vinni az ügyet.

Itt jelentette be a Mercedes, hogy fellebbeznek az FIA döntése ellen

A szabályok értelmében a fellebbezést 96 órán belül, tehát magyar idő szerint csütörtök estig volt lehetőségük véglegesíteni. A fellebbezési szándék bejelentéséről szóló tweet után a Mercedes több mint három napon keresztül hallgatott, közben bojkottálták az FIA fotózását, Lewis Hamilton és Toto Wolff pedig az év végi díjátadó gálára is bejelentették, hogy nem mennek el – noha a Sportszabályzat értelmében ez kötelességük lenne. Végül csütörtök délelőtt jelent meg a csapat hivatalos felületein a közlemény, amely arról árulkodik, hogy visszavonták fellebbezési szándékukat, miután az FIA előző nap már bejelentették, hogy az összes csapat bevonásával kivizsgálják az Abu Dhabiban történteket, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

A csütörtök délelőtti közlemény, amelyben a Mercedes kifejti, hogy miért álltak el a fellebbezéstől

A közlemény magyarul, az m4sport.hu fordításában:

„Kedves Forma–1-es közösség, kedves rajongók! Hitetlenkedve hagytuk el Abu-Dzabit az ott látottak miatt. Az, hogy elveszítünk egy futamot, természetesen része a játéknak, de az valami egészen más, amikor az ember elveszíti a versenyzésbe vetett hitét. Lewisszal együtt alaposan átgondoltuk, hogyan reagáljunk a szezonzárón történtekre. Mindig a sportág iránti szeretet vezérelt bennünket, és hiszünk abba, hogy minden győzelmet ki kell érdemelni. A vasárnapi versenyen sokan, minket is beleértve úgy érezték, a dolgok alakulása helytelen volt.”

„Azért óvtunk a vasárnapi futam eredmény ellen, mert a biztonsági autós szabályokat új módon alkalmazták, ez pedig befolyásolta a futam eredményét, amint Lewis fölényesen vezetett a bajnoki győzelemre készülve. A sportszerűség érdekében fellebbeztünk, azóta pedig konstruktív párbeszédet folytattunk az FIA-val és az F1-gyel, hogy a jövőre nézve tisztázzuk a helyzetet, hogy minden versenyző tisztában legyen azzal, milyen szabályok szerint kell versenyeznie, és ezeket a szabályokat hogyan fogják betartatni. Üdvözüljük az FIA döntését, miszerint felállít egy bizottságot a történtek alapos kivizsgálására, valamint az F1 szabályainak, irányításának és döntéshozásának javítására. Üdvözüljük, hogy a csapatok és a pilótákat is felkérték a részvételre.”

„A Mercedes aktívan együtt fog működni ezzel a bizottsággal, hogy jobb Forma–1-et építsünk minden csapat és minden rajongó számára, akik ugyanúgy szeretik ezt a sportot, mint mi. Számadásra kérjük az FIA-t, és ezennel visszavonjuk a fellebbezést!”

„Max Verstappennek és a Red Bullnak szeretnénk kifejezni őszinte tiszteletünket az idei szezonban elért eredményeikért. Epikussá tették a bajnoki küzdelmet. Max, gratulálunk neked és az egész csapatnak! Alig várjuk, hogy a következő szezonban is harcolhassunk veled a pályán. És végül, bár az egyéni bajnokság nem úgy végződött, ahogy szerettük volna, nem is lehetnénk büszkébbek a csapatunkra.”

„Lewis, te vagy az F1 történetének legnagyobb versenyzője. Szívből hajtottál ennek a hihetetlen szezonnak minden egyes körében. Hibátlan sportember vagy a pályán és azon kívül is. Hibátlan teljesítményt nyújtottál. Tisztelgünk előtted, mint versenyző és példakép előtt, akik milliók számára szolgál mintául. Valtteri (Bottas), öt szezonon keresztül nagyon fontos része voltál ennek a csapatnak. Öt szezon alatt öt konstruktőri címet szereztél. Köszönjük, hogy jelentős mértékben hozzájárulták a motorsportos történelmünkhöz. Köszönjük, Valtteri! Végül a brackley-i és a brixworth gyár minden képzett, szenvedélyes női és férfi dolgozójának üzenjük: történelmi fejezetet írtatok az Ezüst nyilak történetében azzal, hogy megnyertük a nyolcadik konstruktőri bajnoki címet – sorozatban. Ez példátlan teljesítmény. Egy szóval: csodálatos. Ti is csodálatosak vagytok!”

Vélemény: Nem az én tisztem megítélni, de számomra nagyon vádalku-szaga van ennek a dolognak, de ezt mindenki döntse el maga. Az elmúlt napokban több olyan pletykát is lehetett olvasni, hogy Hamilton a szezon végén világbajnokként vissza akart vonulni – úgy tervezte, hogy bajnok lesz, majd az új szabályrendszer érkezése előtt a csúcson abbahagyja. Most ugyebár Verstappen személyben légy van a levesben, de egyes hírek szerint Hamilton állítólag annyira kiábrándult az egészből, hogy nem akar visszatérni. Ezt támaszthatja alá, hogy sem ő, sem Wolff nem megy el az FIA-gálára. Persze ezek csak pletykák, de kíváncsian várom a fejleményeket.

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.