A négyszeres ChampCar-bajnok, le mans-i és daytonai 24 órás győztes Sébastien Bourdais szerint Serigo Pérez szegényes sportemberi magatartást tanúsított, amikor az Abu Dhabi Nagydíjon Lewis Hamilton ellen védekezett.
Sébastien Bourdais neve a kétezres évek közepén szinte egybeforrt az amerikai open-wheel versenyzéssel: sorozatban négy bajnoki címet nyert a Newman/Haas Racinggel a ChampCar sorozatban, majd 2008-ra leigazolta a Scuderia Toro Rosso. Sebastian Vettel mellett azonban szinte elveszett, amíg ugyanis a német egymás után hozta a meghökkentően jó eredményeket, addig Bourdais-nak egész évben csak egy belgiumi 7. hely jutott. 2009-ben – miután a Német Nagydíj időmérőjén 1.3 másodpercet kapott az egész mezőnytől – elbocsátották. Azóta megfordult különböző Le Mans-szériákban, az IMSA sportautó-bajnokságban és a V8 Supercars sorozatban is, legtöbb idejét mindazonáltal az IndyCar-ban töltötte, ahol 2011-től mostanáig hat futamgyőzelmet szerzett.
A francia pilóta most a Forma-1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjjal kapcsolatban szólalt meg, konkrétan Sergio Pérez védekezését emelte ki Lewis Hamilton ellen. Mint tudjuk, a brit pilóta kényelmesen, több mint 8 másodperc előnnyel vezetett Max Verstappen előtt, amikor utolérte a kerékcseréjét addig nem teljesítő Pérezt. A mexikói tökéletes csapatjátékosként másfél körön keresztül feltartotta a 44-es rajtszámú Mercedest, aminek köszönhetően Verstappen fel tudott zárkózni ellenfelére. A Red Bull stratégiáját elismerően posztolt a közösségi médiában az ismert újságíró, Will Buxton, amíg azonban ő ámulattal figyelte a fejleményeket, addig Bourdais-t nem igazán nyűgözték le a látottak.

„Úgy tudtam, hogy szereted az autóversenyzést, de ez nem az volt, hanem egy sz**ság!” – reagálta Buxton bejegyzésére Bourdais. „Fel sem tudom fogni, hogy Pérez hogy lehet elégedett magával, és hogy tudnak az emberek tapsolni neki azok után, amit tett. Szándékosan lelassított és minden lehetséges piszkos eszközt bevetett annak érdekében, hogy feltartsa Hamiltont. Ebben semmi sportszerűség nem volt, de nem csak tőle, hanem az egész csapattól sem.”
„Teljesen feláldozták Pérez versenyét csak azért, hogy ebbe a pozícióba kerüljön és feltarthassa Lewist. Ennek érdekében szándékosan több másodpercet dobott el. Nézd csak meg újra: meg sem próbált elől maradni, az egyetlen célja az volt, hogy annyi időt vegyen el Lewistól, amennyit csak tud.”
Buxton nem volt rest válaszolni Bourdais megjegyzésére: „Ez fair játék volt, és ezt tudod te is. Emlékszel a Magyar Nagydíjra, amikor Fernando tartotta körökön keresztül maga mögött Lewist, ezzel maximalzálva Esteban nyerési esélyeit? Nyilván ez sokkal extrémebb volt attól, de a csapatok alapvetően mindig ezt a taktikát alkalmazzák. Csak általában nem működik, mert a gyorsabb autó simán előzni tud.”
The Red Bull just doesn’t look like it’s got the race pace to keep up with Mercedes as Verstappen slips back again but my word what an incredible piece of defensive driving from Perez. Sensational.
— Will Buxton (@wbuxtonofficial) December 12, 2021
A világbajnoki címet az utolsó körben megszerző Max Verstappen a futamot követően adott interjújában természetesen szintén kiemelte csapattársa érdemeit.
„Azt hiszem, Checo nélkül most nem ülnék itt, mert akkor Lewisnak kényelmes előnye lett volna kereket cserélni a biztonsági autó alatt. Hihetetlenül vezetett!” – fogalmazott a holland.
Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
„