Elégedett Carlos Sainz első ferraris szezonjával Mattia Binotto, és már a tél folyamán szeretne tárgyalni a spanyol pilótával szerződésének meghosszabbításáról.
Carlos Sainz idén csatlakozott a Ferrarihoz, méghozzá az Aston Martinhoz szerződő Sebastian Vettel helyére. A spanyol pilóta kétéves szerződést kötött csapatával és már az első évben meghálálta a bizalmat, ugyanis négy dobogós helyezéssel segítette hozzá az Ágaskodó Paripát a konstruktőri 3. helyhez. Teljesítményét nem hagyta szó nélkül a csapatfőnök, Mattia Binotto sem, aki elmondta, télen közösen áttekintik a 2021-es eredményeket, és talán egy lehetséges szerződéshosszabbításról is tárgyalnak majd.
„Carlosnak remek éve volt. Amikor egy évvel ezelőtt szerződést kötöttünk, megegyeztünk, hogy télen valamikor összeülünk és áttekintjük, mit értük el az év során. Ez bizonyosan meg is történik majd, átbeszéljük az idei évet és talán a jövőről is tárgyalunk” – idézi az olaszt a Motorsport.com.
„Carlos leigazolásával az volt a célunk, hogy legyen két jó versenyzőnk, akik erősek, megbízhatóak és szállítják a pontokat a csapatnak. Pontosan ez történt idén, úgyhogy nagyon büszke vagyok mindkettejükre. Sokszor mondtam már és most is azt gondolom, hogy miénk a mezőny legerősebb versenyzőpárosa, Carlosra pedig különösen büszke vagyok. Jó versenyző, konzinsztens, hozza a pontokat a csapatnak, emellett pedig nagyon jó tanuló is. Nagyon sokat fejlődőtt a szezon folyamán.”