Hiába ejtette a szezonzárón tett fellebbezési szándékát a Mercedes, a Red Bull Racing végül mégis a bíróságon kötött ki, de egy egészen más ügy kapcsán.
A Red Bull Racing aerodinamikai főtervezőjét, Dan Fallowst júnusban igazolta le az Aston Martin, az elismert szakember a tervek szerint 2022. január 1-jén állt volna munkába új csapatánál technikai igazgatóként. Azóta többször is megjelentek a sajtóban olyan hírek, melyek szerint a Red Bull ebbe nem egyezik bele, Fallowst ugyanis állításuk szerint 2022. december 31-ig szerződés köti az energiaitalosokhoz, ezt követően pedig hat hónapig kötelező kényszerszabadságon kell lennie annak érdekében, hogy ne szolgáltathasson információkat a Red Bull legújabb fejlesztéseiről új munkahelyén (ez egy általános szokás az F1-es csapatok körében). Így tehát Fallows legkorábban 2023. július 1-jén veheti fel a munkát az Aston Martin silverstone-i főhadiszállásán.
A mérnök sokáig abban reménykedett, hogy egyezségre tud jutni a Red Bull-lal szerződését illetően, Adrian Newey-ék azonban hajthatatlanok. Úgy vélik, hogy Fallows értékes információkkal rendelkezik a csapat 2022-es autójával kapcsolatban, ezért amint bejelentette távozásának hírét, a brit szakembert a Forma-1-es csapattól azonnal áthelyezték a Red Bull sportautó-részlegére, ahol egy közúti jármű fejlesztésén kellett elkezdenie dolgozni.
A történet azonban ezzel még nem ért véget. Az fpal.org beszámolója szerint kevesebb mint két hónappal áthelyezését követően Fallows írásban benyújtotta a felmondását, melyben közölte, hogy véleménye szerint munkáltatója nem megfelelően kezelte az átigazolását, ezért azonnali hatállyal el kívánja hagyni a Red Bull Racinget. Leírta továbbá azt is, hogy a vele szemben kikötött hathónapos felmondási idő szabálytalan, ezt pedig példákkal is alátámasztotta, felsorolva korábbi Red Bull-mérnököket, akik kényszerszabadság nélkül átigazolhattak más csapatokhoz. A csapat azonban ezt nem fogadta el és visszautasította a szakember felmondását, sőt bíróság elé is vitte az ügyet, mivel szerintük Fallows eljárása volt jogellenes.
A Red Bull tehát minden erejével szeretné megakadályozni, hogy Fallows a szerződésében kikötött felmondási idő előtt más csapathoz igazoljon, míg a mérnök ugyancsak saját érdekeit szeretné képviselni és minél hamarabb munkához látni az Aston Martinnál. Az illetékes bíróság január végén hoz ítéletet, az első tárgyalások azonban már megtörténtek és a hírek szerint eddig a Red Bull számára alakulnak kedvezően a dolgok. Fallows ügyvédje a csapatfőnök, Christian Horner által küldött e-maileket szeretett volna bizonyítékként ismertetni, melyek szerinte alátámasztják, hogy más csapattagok korábban valóban a felmondási idő kitöltése nélkül távozhattak. Ezt azonban a bíró elutasította, arra hivatkozva, hogy minden munkavállaló szerződése más kikötéseket tartalmazhat, emiatt az ilyen levelezések felkutatása csak időpocsékolás lenne.

Érdekesség egyébként, hogy nem ez az első eset, amikor Fallows megkavarta az állóvizet egy átigazolási szándékkal. 2014-ben a McLarentől kapott ajánlatot, le is szerződött a wokingiakkal, ezt megtudva azonban a Red Bull is rákontrázott és ajánlott számára egy sokkal jövedelmezőbb szerződést, amit nem tudott visszautasítani. A bírósági ügy akkor csak azért maradt el, mert a két csapat peren kívül megállapodott egymással.