Townsend Bell visszatér, Long Beach marad, John Wrighték erősítenek – IMSA hírcsomag

Az elmúlt két napra is jutott jónéhány bejelentés az IMSA sportautó-bajnokságot illetően, az alábbiakban ezeket vesszük sorra!


Long Beach 2028-ig hosszabbított

A Long Beach-i önkormányzat szerdán bejelentette, hogy a település tisztviselői egyhangúlag megszavazták, hogy a Long Beach-i Nagydíj 2028-ig biztosan marad az IndyCar és az IMSA sportautó-bajnokság versenynaptárában. A legendás eseményt elsőként 1975-ben rendezték meg a helyi Formula-5000-es bajnokság egyik fordulójaként, majd 1976-tól 1983-ig a Forma-1 tartotta itt a Nyugat-amerikai Nagydíjat. A szervezők 1984-től a CART-tal állapodtak meg, az Indy járművek pedig 2020 kivételével a mai napig versenyeznek itt, amikor a COVID-19 pandémia miatt törölni kellett a futamot.

Tavaly a helyi korlátozások miatt az Acura Grand Prix of Long Beach rendhagyó módon az IndyCar szezonzáró hétvégéje volt, 2022-ben azonban az esemény visszatér a tradicionális tavaszi dátumához, az április 8-10-i hétvégén az IndyCar és az IMSA idényének is a harmadik futamát tartják majd itt.


Townsend Bell Daytonában visszatér a Vasser Sullivan Racinghez

Szerdán bejelentette a Vasser Sullivan Racing, hogy az NBC Sports kommentátora, egyben a Lexus nagykövete, Townsend Bell az egymást követő negyedik évben is csatlakozik a csapathoz a daytonai 24 órás versenyre. A korábbi Indy Lights-bajnok, IMSA-kategóriabajnok, daytonai és Le Mans-i kategóriagyőztes amerikai pilóta a 12-es rajtszámú Lexus RC F GT3 negyedik pilótája lesz Aaron Telitz, Frank Montecalvo és Richard Heistand mellett. A verseny 24 órája egyébként nem lesz túlságosan pihentető Bell számára, hiszen amikor nem az autóban, akkor a kommentátorállásban fog ülni, hiszen a Rolex 24 eseményei mellett az azt megelőző teszthét, a Roar eseményeit is ő fogja tolmácsolni a nézők felé az NBC Sportson.

További programjairól a Vasser Sullivan Racing már korábban tett egy részletes bejelentést, erről >> itt << olvashattok bővebben.


Bejelentette felállását az Alegra Motorsports

Szerdán a hivatalos Instagram oldalán jelentette be az Alegra Motorsports, hogy a 2022-es szezonban a négy endurance fordulón állnak rajthoz az IMSA sportautó-bajnokságban, GTD-kategóriában. A csapat színeiben régóta versenyző Daniel Morad és Michael de Quesada ezúttal is maradnak a Mercedes-AMG GT3 Evo volánja mögött, melléjük pedig a stuttgarti márka egyik gyári versenyzője, a friss DTM-bajnok Maximilian Götz, valamint a korábbi Brit Formula-3-as bajnok Linus Lundqvist csatlakoznak.

A legendás viadalon 2017-ben kategóriagyőzelmet szerző istálló eredetileg az egész szezonban indult volna, később azonban módosították nevezésüket és csak a Michelin Endurance Cup fordulóira kötelezték el magukat. Ennek gyaníthatóan anyagi okai vannak, ugyanis a hivatalos bejelentések szerint már tavaly is teljes évadot kellett volna futniuk, de a szponzori pénzek hiánya miatt több fordulóról távol maradtak.


A Wright Motorsports partnere lesz a Team TGM

Csütörtök kora este a Team TGM bejelentette, hogy idén ismét rajthoz állnak a daytonai 24 óráson, de ezúttal már nem önálló csapatként, hanem az IMSA-ban évek óta sikeresen szereplő Wright Motorsports támogatásával. Ted Giovanis csapata tavalyhoz képest változatlan felállással indítja Porschéjét, az autón a csapattulajdonos maga mellett Owen Trinkler, valamint a Plumb-testvérpár, Hugh és Matt osztoznak majd. A dolog érdekessége, hogy Giovanis már 76 éves is elmúlt, ezzel gyanúsan ő lesz az idei Rolex 24 legidősebb versenyzője.

A Team TGM a daytonai próbálkozás mellett az IMSA másik sorozatában, a Michelin Pilot Challenge-ben is rajthoz áll idén egy GT4-es Porsche 718 Caymannal, változatlan pilótafelállással.


João Barbosával fut teljes szezont a Sean Creech Motorsport

Bejelentette a Sean Creech Motorsports, hogy idén teljes szezont futnak a bajnokságban LMP3-as kategóriában. A csapat vezérpilótája ráadásul nem lesz kisebb név, mint az IMSA- és Daytona-legendának számító, kétszeres bajnok, háromszoros abszolút- és további egyszeres 24 órás kategóriagyőztes João Barbosa lesz, aki mellett az amerikai Lance Willsey fut majd teljes szezont. Az SCM már tavaly is teljes szezont akart futni, Daytonában rögtön a kategória 2. helyén végeztek, azonban három fordulót követően feladták az idényt, miután Willsey távozott a csapattól. A feleknek azonban később sikerült rendezniük nézeteltérésüket, így idén ismét nekivágnak a teljes szezonnak.

Mellettük az endurance fordulókon harmadikként a guernsey-i színekben versenyző Sebastian Priaulx (a túraautó Európa- és világbajnok, sebring 12 órás győztes, WTCR- és négyszeres WEC-futamgyőztes Andy Priaulx fia) versenyez majd, míg Daytonában negyedikként még a dán Malthe Jakobsen is csatlakozik melléjük. Priaulx-nak ez lesz az első 24 órás versenye, de emellett a Michelin Pilot Challenge és a Porsche Carrera Cup North America futamain is indul majd idén a 21 éves pilóta, míg Jakobsen ugyancsak nem vett még részt ilyen hosszú futamon, viszont az Európai Le Mans-szériában már alaposan megismerhette a Ligier LMP3-as autóját, így tapasztalatból biztosan nem lesz hiánya.


Címlapkép: Richard H. Wyman / Long Beach Grand Prix
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.