2021 csak egy ízelítő volt a McLaren ügyvezetője szerint

A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown reméli, hogy 2022-ben a megváltozott szabályoknak köszönhetően akár három-négy versenyző is esélyes lehet a világbajnoki címre az utolsó futam előtt. Ilyesmire utoljára 2010-ben volt példa.

A 2021-es esztendőben a Red Bull Racingnek sikerült megszakítania a Mercedes hét év óta tartó diadalmenetét, idén azonban minden megváltozik, hiszen teljesen új technikai szabálycsomag lép életbe a Forma-1-ben. Ez természetesen nagy kérdéseket tart nyitva, hiszen megtippelni sem lehet, hogy milyen mértékben változnak majd meg az erőviszonyok. Sokan attól tartanak, hogy ha nem is konkrétan a Mercedes vagy a Red Bull, de valamelyik csapat nagy előnyre tehet szert a mezőny élén, az új szabályok miatt ez benne van a pakliban (ahogyan erre láthattunk is példát, 2014-ben a Mercedes, vagy 2009-ben a Brawn GP esetében). A McLaren ügyvezető-igazgatója, Zak Brown azonban úgy véli, nem valószínű, hogy drámaian megnőnének a csapatok közötti különbségek.

„Nagyon meglepődnék, ha 2022 az új autókkal unalmas év lenne” – idézi az amerikai üzletembert a Motorsport.com. „Nyilván lesznek győztesek és vesztesek, lesznek nagy meglepetések, de ezek közül a legnagyobb az lenne, ha valamelyik csapat dominálni tudna. Olyan persze előfordulhat, hogy egy istálló a szezon egy kis részét uralni tudja, mint amikor a Brawn GP kitalálta a különleges diffúzort 2009 elején. Úgy gondolom viszont, hogy a költségvetési plafon miatt a középmezőny fentebb tud majd zárkózni a top csapatokhoz – meglepődnék, ha nem így történne.”

Brown azt is elmondta, szerinte az új szabályok azok korlátozó jellege miatt hozzájárulhatnak majd a szorosabb versenyzéshez, aminek az lehet az eredménye, hogy akár három-négy csapat autói is versenyben lehetnek a világbajnoki címért a szezon végén.

„Reményeim és egyben a végső cél az, hogy idén úgy érkezzünk meg Abu Dhabiba, hogy még hárman-négyen versenyben vannak a bajnoki címért. A 2021-es idény rendkívül látványos volt, minden csapatnak voltak hullámhegyei és hullámvölgyei, mindez viszont az új szabályok, az új irányzat miatt valószínűleg csak egy ízelítője volt annak, hogy miknek lehetünk majd szemtanúi a jövőben!”

A 2010-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt még Alonso, Webber, Vettel és Hamilton is pályázott a címre. Ez kivételes eset a Forma-1 történetében, soha máskor nem volt még négy matematikai esélyes az utolsó futam előtt. [kép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story]

Címlapkép: Steven Tee / LAT Images
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.