A tavalyi győztes 2 Seas Motorsport megszerezte a pole-pozíciót a 2022-es idény első nagyobb endurance versenyére, az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő Gulf 12 órásra!
Szombaton rendezik a Yas Marina Circuiten a 2022-es naptári év első nagyobb endurance autóversenyét, a Gulf 12 Hours névre hallgató viadalt. A verseny egy önálló esemény, azaz nem része semelyik széria versenynaptárának, ebből adódóan bajnoki pontokat sem osztanak érte, kizárólag presztízsértékkel bír. Ránézve a nevezési listára, egyértelműen elmondhatjuk, hogy nem ez lesz az idei legvárósabb verseny, a nemzetközi GT-mezőny elitje ugyanis már a daytonai 24 órásra készül, akik pedig nem, azok többnyire jól megérdemelt szabadságukat töltik.
Néhány érdekes párosítást azért találhatunk majd így is. A legmagasabb kategóriában, GT3 Pro-ban például három autó indul (két Mercedes-AMG és egy Audi), melyek vezérpilótái Ben Barnicoat, Maro Engel és Dries Vanthoor lesznek, mellettük többnyire félprofi és amatőr versenyzők indulnak. Az egyik Mercedest egyébként a 2 Seas Motorsport, a másikat a Sun Energy 1 Racing és az SPS Automotive Performance közösen, az egyetlen Audit pedig az Attempto Racing indítja. Pro-Am-ban a legérdekesebbnek talán a VR46 Ferrarija tűnik, melynek volánja mögött a korábbi GP3-as dobogós David Fumanelli mellett láthatjuk majd a MotoGP-sztár Luca Marinit. Az autóval egyébként az eredeti tervek szerint maga Valentino Rossi indult volna, de a kilencszeres motoros világbajnoknak pozitív lett a COVID-tesztje, így ugrott be helyette féltestvére. Az AF Corsénál indul majd a korábbi Forma-1-es versenyző, Eddie Cheever fia, valamint az olasz Giorgio Sernagiotto, akit a Cetilar Racing különböző programjaiból, többek között a WEC-ből is ismerhetünk. A GT3 Am kategóriában lesz egy Kessel és egy AF Corse Ferrari, utóbbi csapat pedig egy Mercedest is indít, mind amatőr pilótákkal. Lesz három GT4-es autó is (egy-egy Aston Martin, BMW és McLaren), az itt induló pilóták közül a legismertebb a korábbi ELMS-bajnok és Le Mans-i 3. helyezett Oliver Webb.
Hello 👋 from Abu Dhabi. The official track action for the #Gulf12Hours starts today. First, we have a 3-hour test session starting NOW!
— Greystone GT (@GreystoneGt) January 6, 2022
⏱️Follow LIVE ▶️ https://t.co/oKaHsrzyU3
📸 @JakobEbrey pic.twitter.com/KKAXLfX0aZ
Az időmérő edzésen a szabályok szerint az autók mindhárom versenyzőjének meg kellett futnia a maga körét, ezt követően a kapott eredményeket átlagolták és ez határozta meg a rajtsorrendet. Az eljárás eredményeképp a futam tavalyi győztese, a 2 Seas Mercedes szerezte meg a pole-pozíciót (Ben Barnicoat – Martin Kodrić – Isa bin Salman Al Khalifa) 1:52.047-es átlagidővel, négy tizeddel maguk mögé utasítva a 2. helyezett SPS Mercedest (Kenny Habul – Mikael Grenier – Maro Engel). A 3. helyen végzett, egyúttal megnyerte a Pro-Am értékelést az 51-es AF Corse Ferrari (Tani Youssef Hanna – Giorgio Sernagiotto – Eddie Cheever III).
Az első 15 perces kvalifikációs etapot Kodrić nyerte, két tizeddel megverve Sernagiottót, a 3. helyen pedig a 2 Seas másik, Pro-Am kategóriás Mercedese következett Ian Loggie-val. A második szakaszban Grenier volt a legjobb, míg a másik Mercivel Al Khalifa csak 8. lett. Az összetett értékelés élén ekkor a Cheever-Sernagiotto-féle Ferrari állt, így egy rendkívül kiélezett záróetapra volt kilátás. A harmadik szakaszban azonban Tani Youssef Hanna nagyon lassú volt, több mint két másodpercet kapott Barnicoattól, aki így az élre röpítette a 2 Seas Mercedest, még úgy is, hogy amúgy csak a 3. helyen zárta a Q3-at, hiszen megverte őt Fumanelli és Engel is. Utóbbi eredményének köszönhetően ráadásul az AF Corsét még az SPS Mercedes is megelőzte. A 4. helyről rajtolhat majd a VR46 Ferrari Fumanellivel, Marinivel és Alessio Saluccival, őket pedig a testvérautó, a 11-es Kessel Ferrari (Roberto Pampinini – Mauro Calamia – Stefano Monaco) követi majd (a VR46 autóját is a Kessel Racing készíti fel).
📰 𝗤𝘂𝗮𝗹𝗶𝗳𝘆𝗶𝗻𝗴 𝗥𝗲𝗽𝗼𝗿𝘁:@2seasmotorsport secure pole position for the 10th edition of the Gulf 12 Hours.
— Gulf 12 Hours (@gulf12hours) January 7, 2022
Read More ➟ https://t.co/g4C4YRTIZU#Gulf12Hours pic.twitter.com/wxkgiBhdLG