Kispályás F1 – avagy a bolognai Motor Show F1-esei

Manapság az F1-es autók kis túlzással az egyszerű halandók számára megközelíthetetlen eszközök, melyekre a csapatok még a híres Fabergé-tojásoknál is jobban vigyáznak. Nem feltétlenül volt ez mindig így, voltak évek, amikor az F1 kisebb csapatai gladiátorharcot vívtak legféltettebb kincseikkel, mégpedig a bolognai Motor Show keretében.

A Napi F1 sztori támogatásával

Egészen pontosan 1988-ba ugrunk vissza az időben: Bolognában ekkor már nyolcadik éve a december a motorsportról és autókról szólt, a szervezők pedig ebben az évben igazi nagy durranással készültek. F1-es csapatokat hívtak meg, hogy tisztes pénzjutalom ellenében mérettessék meg magukat az eseményen, egy olyan pályán, amelyet a Show melletti parkolóban alakítottak ki. Ez a pálya 1988-ban alig 1,3 km volt, viszont rendes kerékvetők, gumifalak, illetve kisebb lelátók is megtalálhatóak voltak rajta, illetve körülötte. A szervezők célja a gigászok – vagyis a McLaren, a Ferrari, a Williams, a Lotus – versenyeztetése lett volna, ám a meghívást inkább a kisebb csapatok fogadták el, akiknek még ez a kisebb bevétel is megért egy ilyen kitérőt. 1988-ban leginkább olasz résztvevők voltak: megjelent a Minardi (Pierluigi Martinival és Luis Perez-Salával), az Osella (Nicola Larinivel), a Scuderia Italia Dallara (Alex Caffival). Rajtuk kívül az EuroBrun (Fabrizio Barbazzával) volt még F1-es csapat, de megjelent a FIRST-istálló is, akik F3000-es autójukkal, és Gabriele Tarquinivel a volánnál kívántak részt venni az eseményen (a FIRST egyébként a későbbi Life-csapat elődje volt).

Az összecsapások kieséses rendszerben zajlottak: két autó startolt el, a vesztes fél pedig kiesett (a leggyorsabb vesztes viszont kapott még egy esélyt, így Larini az Osellával még egyszer pályára lépett, ám alulmaradt Perez-Salával szemben), így viszonylag pörgős volt az esemény, viszont volt szabadedzés, bemelegítő edzés is a fő futamok előtt – az első ilyen összecsapást végül a minardis Luis Perez-Sala nyerte meg, aki a döntőben Alex Caffit múlta felül.

[kép forrása: Photo4 / XPB Images; wtf1.com]
[kép forrása: http://blogdocarelli.blogspot.com]

1989-ben ismét a kisebb csapatok jelezték részvételi szándékukat, ám ezúttal gyengébb kvalitású mezőny jött össze, hiába az immáron hét nevezett autó. A Minardi ismét Perez-Salával és Martinivel érkezett, ezúttal az Osella is két autót hozott, az egyiket Enrico Bertaggia, a másikat Andrea Chiesa vezette (egyikük sem volt egyébként a csapat versenyzője ebben az évben), a Scuderia Italia-Dallara egyetlen autóját ezúttal már a veterán Andrea de Cesaris vezette, az EuroBrun autóját Claudio Langes terelgette, és új nevezőként a FIRST helyén megjelent a Coloni, amelyet Pierre-Henri Raphanel próbált minél gyorsabban körbevinni a pályán. Ebben az évben 60 méterrel rövidebb vonalvezetésen körözhettek a pilóták, és nem meglepő módon a mezőny legjobb autóit adó Minardi adta a döntő két résztvevőjét, a faenzaiak házi csatájából ismét Perez-Sala került ki győztesen, így a spanyol kétszeres bajnokká avanzsált.

[kép forrása: Photo4 / XPB Images; wtf1.com]

1990-re a mezőny mindössze ötfősre olvadt, miután ugyan heten neveztek be, de sem Andrea Montermini (EuroBrun), sem a legendás Enzo Coloni fia, Paolo Coloni (Coloni) nem tudott elindulni. Az öt autó közül ismét a Minardi volt a legerősebb konstrukció, ráadásul az a Gianni Morbidelli vezette az M190-est, aki ekkor már túl volt jónéhány ferraris teszten. Rajta kívül Olivier Grouillard (Osella), Pedro Chaves (Coloni), JJ Lehto (Scuderia Italia-Dallara), valamint a kommentátorok kedvence, az olasz Domenico Schiattarella (EuroBrun) indult el – utóbbi két versenyző azonban nem tudott érdemben küzdeni az összecsapás során, mivel autóik műszaki hiba miatt hamar megadták magukat. Morbidelli Grouillard Osellájával csapott össze a döntőben, az olasz pedig győzelmet aratott, így a Minardi immár harmadik bajnoki címét zsebelte be Bolognában.

[kép forrása: twitter.com – F1 in the 1990s]

1991-ben teljesült először a szervezők vágya, egy igazi legenda is benevezett az eseményre: a Team Lotus egy autóval, Johnny Herberttel a volánnál tette próbára magát. Igaz, a britek ekkoriban már erősen visszaeső formát mutattak, mégis, jelenlétük némi presztízst kölcsönzött az ebben az évben esős körülmények között zajló eseménynek. Ismét itt volt a Minardi (Morbidellivel és Marco Apicellával, két különböző konstrukcióval!), az Osella romjain építkező Fondmetal-csapat Gabriele Tarquinivel, JJ Lehto is visszatért a Scuderia Italia-Dallarával, valamint az átalakulófélben lévő Coloni is, amely Coloni-Andrea Moda néven nevezett be Antonio Tamburinivel a volánnál. Már az első körben meglepetés született, mindkét Minardi kiesett – Morbidelli ráadásul össze is törte autóját –, és Johnny Herbert is elvérzett a Lotusszal, ám ő kapott még egy esélyt, miután ő volt a leggyorsabb kieső. Herbert a döntőig menetelt, ám ott újra az a Gabriele Tarquini volt az ellenfele, aki az első körben is kiütötte őt – nem volt ez másként a döntőben sem, az olasz a Fondmetal volánjánál győzelmet aratott.

[kép forrása: amblog.it]

1992-ben rendkívül zord időjárás fogadta az igen erős nevekből álló mezőnyt, a gyakorlások még száraz pályán zajlottak, a fő versenyeket viszont alaposan eláztatta az eső. Újdonság volt, hogy ezúttal már élőben adta a TV a rendezvényt, ebben a formában eddig erre nem került sor. Ebben az évben is benevezett a Lotus, ismét Herberttel, két autót hozott a Scuderia Italia-Dallara (JJ Lehtóval, és a veterán Michéle Alboretóval), a Minardi Christian Fittipaldival és Alex Zanardival próbálkozott, valamint szerencsét próbált a csődközelben lévő March-csapat is, Emanuele Naspettivel, ő azonban nem indult el végül. A rossz körülmények közt zajló döntőt végül Johnny Herbert nyerte meg, aki ezúttal minden párharcát megnyerte – viszont a döntőben némi szerencséje is volt, Lehto autójában a legrosszabb pillanatban tönkrement a váltó.

[kép forrása: twitter.com – F1 in the 1990s]

1993-ban módosítottak a programon, az öt nevező között selejtezőt tartottak, a legjobb négy jutott tovább a következő körbe, ahol minden páros két győzelemig tartó párharcot vívott egymással. Az öt nevezőt három csapat adta: először története során megjelent a Jordan, Rubens Barrichellóval, és Vittorio Zobolival a volánnál, két autót hozott a Scuderia Italia-Dallara is, ők Michéle Alboretóval, és Fabrizio Barbazzával próbálkoztak, és természetesen itt volt a Minardi is, Pierluigi Martinivel. A legjobb autóval a Jordan rendelkezett, ennek megfelelően alakultak az eredmények is: Barrichello a döntőben 2-1 arányban győzte le Martinit, a harmadik helyet pedig Zoboli gyűjtötte be, ő 2-0-ra verte Alboretót.

[kép forrása: twitter.com – F1 in the 1990s]

1994-ben elmaradt az F1-es show – ebben vélhetően a tragikus imolai hétvége közeli emléke is szerepet játszhatott -, 1995-ben viszont ismét megrendezték az összecsapást. Ezúttal csak két csapat nevezett be, két minigárda: a Minardi és a Forti. Ők azonban 3-3 autót hoztak, a Minardit Pierluigi Martini, Luca Badoer, valamint Giancarlo Fisichella képviselte, az F1-ben újonc Fortit az Vittorio Zoboli, Giovanni Lavaggi, és Andrea Montermini, A lebonyolítás nem változott, ezúttal is két győzelemig tartó összecsapások követték egymást, és nem meglepő módon ismét a Minardi tarolt, a döntőben Badoer 2-0-ra legyőzte Fisichellát, és a bronzérem is a faenzaiakhoz került, Martini 2-1-re verte meg Monterminit.

[kép forrása: twitter.com – F1 in the 1990s]

1996-ban jelentősen megfiatalodott a mezőny, ráadásul a Minardihoz nem is akárkik, a Benetton, és a Ligier csatlakozott. A Minardit Giovanni Lavaggi és Tarso Marques képviselte, a Benettont Jarno Trulli és Giancarlo Fisichella, a Ligiert pedig Olivier Panis, és Shinji Nakano. A kimondottan erős mezőny remek összecsapásokat produkált, és nem volt hiány drámai momentumokból sem: az ebben az évben a Monacói Nagydíj győzelmét bezsebelő Panis már a selejtezőben kiesett, miután komoly balesetet szenvedett, de a másik Ligier is pórul járt, Nakano hiába győzte le Marquest, a japán is összetörte autóját, így a minardis jutott tovább, a brazil viszont simán kikapott Fisichellától. Jarno Trulli hiába ült Benettonban, az első összecsapásban alulmaradt Lavaggival szemben, majd a második körben az olasz a gumifalba csúszott, így Lavaggi kényelmesen jutott a döntőbe. Ott azonban a jó formát mutató Fisichella ellen nem volt ellenszere, Fisico sima, 2-0-s győzelmet aratott.

[kép forrása: Photo4 / XPB Images; wtf1.com]
[kép forrása: Photo4 / XPB Images]

Mint kiderült, az 1996-os összecsapás volt az utolsó, melyet F1-es autókkal vívtak meg a parkolóban kiépített, 1,3 kilométeres pályán. 1997-re ugyanis a növekvő költségek, a szervezési nehézségek miatt változtattak a szabályokon, a királykategóriás versenyautókat parkolópályára tették, és előtérbe kerültek az F3000-es autók – ezzel pedig az F1-es gladiátorharcoknak örökre leáldozott.

A Napi F1 sztori támogatásával

Címlapkép forrása: Photo4 / XPB Images
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.