Még november végén számoltunk be róla, hogy Nico Müllerrel a fedélzeten debütál egy új csapat, a brit Vector Sport a WEC LMP2-es kategóriájában. Akkor még halvány sejtésünk sem volt róla, sőt még tippelni sem mertem volna rá, hogy az egyik váltótársa a Tengeren Túl és hazai pályáján is klasszis Bourdais lesz.
A Le Mans-i 24 órást három alkalommal is összetett másodikként záró versenyzőről már a tavalyi szezon során hallani lehetett, hogy idén nem fut teljes IndyCar szezont. Akkor viszont még arról szóltak a hírek, hogy Bourdais maradhat egy részleges idényre az A J Foyt Racingnél (mint tavalyelőtt). Szűk hónappal a Long Beach-i szezonzáró után jelentették be – amit már csicseregtek egy ideje a madárkák -, hogy az IMSA-ban Ganassiék versenyzője lesz idén, Renger van der Zande váltótársaként. Mindez pedig azt is elővetíti, hogy a francia a Cadillac gyári versenyzője marad – egy összetett Le Mans-i győzelemre esélyesként – az LMDh érában. Három napja pedig azt is megtudtuk, hogy az IndyCar címvédő Álex Palou, valamint a hatszoros Indy bajnok Scott Dixon lesznek a váltótársaik Daytonában.
Egy új LMP2-es csapattal versenyzik jövőre Nico Müller
Bourdais tehát az IMSA szezonja mellett sem fog unatkozni, hiszen Müller, és egy egyelőre még ismeretlen váltótárs oldalán vág neki a WEC idényének is. A négyszeres Champ Car bajnok amúgy korábban nem futott teljes idényt a szériában – csupán az elődnek számító Le Mans Series/Intercontinental Le Mans Cup-ban – a Le Mans-i 24 órásokon kívül pedig egyetlen más WEC futamon indult, még 2012-ben Pescaroloékkal.
.@BourdaisOnTrack signs for 2022 @FIAWEC LMP2 hopefuls @Vectorsport1 https://t.co/PSr46uqqOQ pic.twitter.com/GsDDasBVLj
— Graham Goodwin (@dsceditor) January 10, 2022