Távozik az Alpine-tól Marcin Budkowski

Bejelentette az Alpine, hogy Marcin Budkowski leköszön az ügyvezető igazgatói posztról. Ezzel tovább erősödhetnek azok a pletykák, melyek szerint a lengyel mérnök helyet cserél az Aston Martintól távozó Otmar Szafnauerrel.

Motorsportban szerzett tapasztalatok terén Budkowski még viszonylag fiatalnak mondható, hiszen 1999-ben végzett a Párizsi Műszaki Egyetemen, repüléstanra és aerodinamikára szakosodva. Az F1-ben először a Prost GP-nél dolgozott, majd a Ferrarihoz, innen pedig a McLarenhez került, ahol 2012-ben az aerodinamikai részleg vezetője lett. 2014-ben az FIA igazolta le műszaki- és sportkoordinátornak, majd 2017-ben a technikai fejlesztések vezetője lett. Innen kerül 2018 első felében – nagy botrányok közepette – a Renault-hoz, mint fejlesztési igazgató, majd az F1-es részleg ügyvezető elnökévé nevezték ki. Miután megtörtént a brandváltás, Budkowski a Suzuki MotoGP-csapatától igazolt versenyigazgató, Davide Brivio oldalán dolgozott, munkájukat az Alpine felsővezetésével közvetlen kapcsolatban álló Laurent Rossi ellenőrizte.

Érdekesség, hogy Budkowski anyanyelve, a lengyel mellett folyékonyan beszél franciául, angolul és olaszul is, a kommunikációval tehát biztosan nem lesz problémája leendő új csapatánál, amelyet egyelőre még csak tippelni tudjuk, hogy az Aston Martin lesz.

Címlapkép: James Moy / XPB Images
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.