Kinevezte új csapatfőnökét az Aston Martin!

Bejelentette az Aston Martin, hogy a január elején távozó Otmar Szafnauer helyett a BMW korábbi motorsport-vezetője, Mike Krack lesz az istálló csapatfőnöke a 2022-es szezontól!

Miután az Aston Martin bejelentette Otmar Szafnauer távozását, sok kérdés övezte, hogy ki pótolhatja a román-amerikai szakembert a csapat élén. A legtöbben azt a forgatókönyvet valószínűsítették, hogy Szafnauer egyszerűen helyet cserél Marcin Budkowskival, a pletykáknak pedig alapos okot adott az Alpine néhány nappal ezelőtti bejelentése, miszerint a lengyel mérnök elhagyta a csapatot. Ezek a híresztelések azonban most mehetnek a kukába, az Aston Martin ugyanis bejelentette Mike Krack leigazolását.

A német 2001-ben csatlakozott a Sauber csapatához, majd miután az istállót felvásárolta a BMW, Krack is velük tartott mint főmérnök. Itt Sebastian Vettellel is együtt dolgozhatott rövid ideig. 2009-ben hagyta el a csapatot, és egy rövid Formula–3-as, ill. DTM-kitérőt követően 2012-ben a Porsche WEC-részlegéhez csatlakozott, ahol jelenlegi McLaren-csapatfőnök, Andreas Seidl kollégája lett. Két évvel később főmérnökként visszatért a BMW-hez, majd 2018-ban vezető verseny- és tesztmérnöke lett, valamint üzemeltetési és szervezési feladatkört is kapott.

Krack az Aston Martinnál közvetlenül Lawrence Stroll és Martin Whitmarsh irányítása alatt fog dolgozni.

Címlapkép: BMW Motorsport
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.