A nyár során komolyan felmerült, hogy a Foytékkal kétszer is tesztelő kolumbiai versenyzőhölgy lesz Sébastien Bourdais utódja a 14-es autóban, ROKiT színekben. Aztán a pletykák elszálltak, és még az IndyCar újságírás atyja, Marshall Pruett is meg volt győződve, hogy a napokban bejelentett Conor Daly-vel teljessé vált a rajtrács.
Tévedni ugye emberi dolog. Viszont Pruettnek én is hittem, hiszen elsőkézből kapja az infokat. A Tatiana érkezését bejelentő cikkekben pedig meg is van említve, hogy nem a megfelelő időpontra vártak a hírrel, hanem egy későre feltűnő lehetőség megvalósulása mindez.
A 28 éves kolumbiai hölgyet szerintem senkinek sem kell bemutatni. Átlagban a “csak őt ne” példák egyik alapembere… GP3-as és F2-es kalandjai óta futott két részleges szezont a Super Formulában (pontot itt sem szerzett- meglepő mód…), ezzel párhuzamosan pedig előbb egy ELMS, majd tavaly egy WEC szezont teljesített a Signature csapattal – szponzorációs okok miatt Rihard Mille Racing néven – egy női trió tagjaként. Amerikában amúgy nem lesz számára új minden helyszín, hiszen 2010-11-ben rajthoz állt Juncosékkal a Star Mazda Championship-ben. A nagyjából F4 és F3 szint közötti technikával amúgy elcsípett pár dobogót, de mindkét évben az összetett top tíz vége felé mozgott, mérföldekre a Conor Daly-Tristan Vautier bajnok kettőstől.
"I’m well aware of the challenge ahead, but this is the chance of a lifetime, and I’m keen on making the most of it.”@TataCalde looks ahead to the 2022 NTT INDYCAR SERIES season.
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) January 17, 2022
Read more: https://t.co/EhvFzsJdxc#INDYCAR // @AJFoytRacing
Tatiana az épített és utcai pályás futamokon fogja a 11-es számú Chevyt vezetni. Az oválokra pedig egyelőre még nem igazoltak senkit az autóba. Simona de Silvestro óta pedig az első női versenyző lesz, aki nem csak beugró a bajnokságban. Marketing szempontból pedig ez nagyon nem utolsó egy kínlódó csapatnak. Az A J Foyt Enterprises viszont így is egy nagyon nehéz év előtt áll, egy Kellettel és két újonccal a volánnál, akik közül csak egyik tehetséges…
Az amúgy szintén érdekes, hogy miután a ROKiT súlyos milliókat bukott a Williams elleni perében, minden sportágban növeli a szponzorációs csomagjait, és ezt is bevállalták.