Nem mehetnek be nézők az első téli “tesztre” és közvetítés sem lesz

Szerda kora délután a Forma-1 megerősítette, hogy a február végén, Barcelonában megrendezésre kerülő előszezoni teszt zártkapus lesz, és sem televíziós közvetítés, sem Live Timing nem lesz.

Már hónapok óta egyeztetés zajlott a 2022-es felkészülési időszak időpontjairól, szerdán pedig végre hivatalossá vált a dolog: az új idény előtt két, egyenként háromnapos tesztet rendeznek, az elsőt február 23-25. között Barcelonában, a másodikat pedig egy héttel a bahreini szezonnyitó előtt, annak helyszínén.

A 2022-es előszezoni tesztek dátumai

A barcelonai esemény azonban nem a szó hagyományos értelmében vett teszt lesz. Noha elsőként itt hajtanak pályára élesben a 2022-es autók, a Forma-1 vezetése ezt a sessiont egyfajta shakedownként kezeli, a hivatalos közlemény szerint a barcelonai három nap nem lesz több, mint egy „kevésbé lényeges, tesztek előtti program, melynek során a csapatoknak lehetőségük lesz egyszerre kipróbálni új autóikat”. Ennek megfelelően a pályára nem mehetnek be nézők, nem lesz élő közvetítés, sőt még Live Timing sem, azonban minden nap végén kapunk majd egy hivatalos összefoglalót és egy listát a legjobb köridőkről. A média képviselői természetesen ott lehetnek, illetve a csapatok is posztolhatnak a közösségi médiában.

Minderre azért van szükség, mert egy 2021-ben elfogadott szabály szerint az előszezonban egyetlen kollektív tesztet lehet lebonyolítani, a csapatok számára azonban mégis szükségessé vált néhány extra nap az új technikai szabálycsomag miatt. Ezt tudták ezzel a shakedownnal megoldani, amely tehát a szabályok értelmében egy privát teszt lesz, amelyen minden csapat részt vesz.

Címlapkép: Antonin Vincent / DPPI Images
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.