F3: Reece Ushijima lesz a Van Amersfoort Racing egyik pilótája idén

Nem estünk hasra a VAR mai bejelentésén, mely szerint a csapat egyik F3-as pilótája 2022-ben a japán amerikai brit Reece Ushijima lesz.

A 19 éves versenyző a Brit Formula–3-ból lép fel, ahol két szezont töltött el, tavaly két futamgyőzelemmel az összetett 4. helyén végzett. Egyébként japán felmenőkkel rendelkezik, de az Egyesült Államokban született, így kettős állampolgár, az F3-as szezont azonban brit színekben teljesíti. Ushijima a tavalyi szezont lezáró teszten már részt is vett, az első két napot pont a Van Amersfoort Racing színeiben teljesítette, majd a harmadik napra átült az egyik Camposba.

A Van Amersfoort Racing egyébként a 2022-es mezőny újonc csapata, a HWA helyét veszik át. Korábban olyan pilótákat adtak az autósportnak, mint például Laurens Vanthoor, Christijan Albers, Jos és Max Verstappen, de pályafutása korábbi részében versenyzett a VAR-nál Giedo van der Garde, Mick Schumacher, vagy Callum Ilott is.

Arról egyelőre még nincs hír, hogy kik lehetnek Ushijima csapattársai. Megjegyzendő azonban, hogy a valenciai teszten a csapatnál vezetett a mexikói Rafael Villagómez is, akinek menedzselését a VAR csapatfőnöke, Tom Claessen által irányított szervezet látja el, szóval nem lenne meglepő, ha hamarosan az ő szerződtetését is bejelentenék.

Címlapkép: Getty Images
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.