🇸🇦 Diriyah E-Prix: Rowland az élen a második szabadedzésen is

A tapogatózós, pályatisztítós első szabadedzés megnyerése után Oliver Rowland a második gyakorlást is behúzta Szaúd-Arábiában, biztató előjelekkel várhatja tehát az új rendszerű kvalifikáció első felvonását.

Az első szabadedzés összefoglalója

Hasonlóan a tegnapi gyakorláshoz, ezúttal is a pálya tisztítása volt a lényeg, ami olyannyira jól sikerült a versenyzőknek, hogy az edzés vége felé sikerült az 1:09-es határt is áttörni. Mitch Evans volt az első, aki jobbat tudott menni, mint Oliver Rowland tegnapi ideje, az új-zélandi később tovább javított. Jean-Eric Vergne-nek nem sikerült őt megvernie, nem úgy a csapattársának, António Félix da Costának, de a portugál is csak másodpercekig állt az élen, jött ugyanis Pascal Wehrlein, aki a hétvége során először ment be 1:10 alá és 1:09.973-mal átvette a vezetést.

Tegnapi hibáját igyekezve kijavítani, nem sokkal később Nyck de Vries ugrott a lista élére, az utolsó tíz percet viszont már a világbajnoki címvédő csapattársa, Stoffel Vandoorne kezdte az első helyről. Őt Edoardo Mortara tudta megverni, pillanatokkal ezután pedig Sérgio Sette Câmarát köszönthettük az élen. Ekkor már rohamosan közelítettünk az 1:08-as időkhöz, javítani tudott ugyanis Nick Cassidy és Sam Bird is, majd jött Jake Dennis, és 1:09.000-val ragadta magához a vezetést.

Az utolsó percbe érve Rowland villantott és 1:08.957-tel megnyerte a gyakorlást, mögötte pedig Bird is átjött egy 1:08.972-vel, ezzel megszerezte a 2. helyet. Dennis maradt harmadik, da Costa pedig javított és 1:09.048-cal feljött negyediknek, az első négy tehát egyetlen tizedmásodpercen belül végzett egymáshoz képest! Da Costa mögött következett Frijns, Wehrlein, Vergne, Cassidy, Günther és Askew.

Az időmérő edzést 13:40-től rendezik Szaúd-Arábiában, az Eurosport Playeren lehet nézni.

Címlapkép forrása: Mahindra Racing hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.