🇸🇦 Diriyah E-Prix: Sima Mercedes 1-2 a szezonnyitón!

A világbajnoki címvédő Nyck de Vries stílusosan, futamgyőzelemmel kezdte az új szezont Szaúd-Arábiában!

Miután az első szabadedzést egy baleset miatt szinte teljes egészében kihagyta, Nyck de Vries teljesen újjáépítette magát a hátralévő edzésszakaszokon, a futamon pedig a 3. helyről rajtolva szép győzelmet aratott a Formula–E Szaúd-arábiai szezonnyitóján. Jóllehet a diadalhoz kellett az is, hogy csapattársa, Stoffel Vandoorne hibázzon az egyik Attack Mode felvételénél, ez azonban semmit nem von le a holland érdemeiből.

Az időmérő végeredménye – Oliver Rowland kapott egy háromhelyes rajtbüntetést, így ő csak a 11. helyről indulhatott, di Grassi, Günther és Wehrlein pedig előreléptek egy helyet

A rajtnál a pole-pozícióból rajtoló Vandoorne megtartotta a vezetést, mögé pedig rögvest felzárkózott de Vries, aki lerajtolta a lassan induló Dennist. A belga szépen autózott a futam korai szakaszaiban és úgy tűnt, hogy ki is tud építeni magának egy lélegzetvételnyi előnyt, ezen próbálkozásait azonban megtörte egy biztonsági autós fázis, amelyet Oliver Rowland falba csapódó Mahindrája miatt küldtek a pályára. A szabadedzéseket megnyerő Rowland egyébként Robin Frijns-szel volt csatában, a holland is rásegített arra, hogy a piros autó végül a falban kössön ki. Frijns egyébként kapott is egy áthajtásos büntetést, így elszálltak azon reményei, hogy pontokat gyűjtsön az idény első futamán. Rowlanden kívül egyébként csak António Félix da Costa esett ki, a portugálnak a felfüggesztése ment tönkre.

A két szabadedzés megnyerése után Rowland aligha ilyen futamra számított

Vandoorne az újraindításnál nem taktikázott és meglógott az élen, nagy igyekezetei közben azonban a második Attack Mode felvételét elrontotta, így de Vries az első helyre szökött. A regnáló bajnok ezt követően már kitartott az élen, és noha Vandoorne-nak voltak próbálkozásai a győzelem visszaszerzésére, ezek végül nem vezettek eredményre, de Vries tökéletesen menedzselte a futamot és szép győzelmet aratott. A Mercedes fölényét jól mutatja, hogy nem csak simán kettős győzelmet arattak, de a 3. helyen célba érő Jake Dennis már majdnem 9 másodpercet kapott a győztes párostól.

Nagyon sima volt a mercedesesek futama

Dennis azt követően, hogy a rajtnál alulmaradt de Vriesszel szemben, az Attack Mode-ok felvétele során még André Lotterer ellen is bukott egy pozíciót. A német azonban a csatározás közben túl sok energiát használt el, hosszú körökön keresztül tartó csatározásuk után pedig végül Dennis felülkerekedett. Az hagyján, de Lotterernek olyannyira vissza kellett vennie a tempóból, hogy a végén pontot sem szerzett. Nem jött össze ez csapattársának, Pascal Wehrleinnak sem, aki a 11. helyen futott be, a Porsche így egy futamot követően pont nélkül áll a tabellán.

Lotterer megelőzése után Bird, di Grassi és Cassidy sorakoztak a 4-5-6. helyen, Bird és di Grassi csatájában már nem történt változás a célig, Cassidy-t azonban a végén még megelőzte Mortara, így két Venturi végzett a legjobb hat között. Cassidy egyébként Lottererhez hasonlóan az energia túlhasználatával küzdött, ami nagyrészt annak tudható be, hogy a Safety Car fázis miatt 5 perc 15 másodpercet hozzáadtak a verseny idejéhez az új szabályok értelmében. Mögöttük Vergne és Evans csatáztak a 8. helyért, amelyet végül a francia szerzett meg, sőt a Jaguar versenyzőjét a végén még az Andretti újonca, Oliver Askew is megelőzte.

Lotterer és Dennis csatája a verseny középső szakaszában

A Porschéhez hasonlóan pont nélkül maradt a Nissan, a Mahindra, a Penske és a NIO 333 is, az újoncok közül pedig különösen rosszul sikerült Daniel Ticktum és Antonio Giovinazzi bemutatkozása, akik az utolsó két helyen futottak be.

Részletes végeremény

Folytatás holnap, ugyanitt!

Címlapkép forrása: Mercedes-EQ Formula E Team hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.