Korábban már épült jó néhány GT3-as Mustang, azonban olyan szintű gyári programot, mint a jelenlegi GT4-es verzió, egy sem kapott. Ez fog megváltozni két év múlva, egy grandiózus projekt keretein belül.
Az új Mustang versenyautót a GT4-es verzióhoz hasonlóan a kanadai Multimatic fogja építeni, akik az utóbbi években rakás komoly projekt mögött álltak. Pár éve ők vették át a Mazda DPi programját, jelenleg pedig a Porsche és Audi LMDh autóin dolgoznak. Az autót az 5 literes Coyote V8 fogja meghajtani, amelyet a Ford rali specialistái fognak fejleszteni az M-Sportnál. Nekik bőven van már tapasztalatuk a GT3-as technikával, hiszen pár évvel ezelőtt az M-Sport fejlesztette és versenyeztette a Bentley Continental versenyautókat. A Mustang teszt-, és fejlesztőpilótája a jó öreg Joey Hand lesz, 2023 végére pedig már egy versenyképes modellel terveznek, amelyet 2024-ben már ügyfelek is megvásárolhatnak majd. Természetesen a GTD Pro-ban a gyári csapat autó fognak majd indulni.
Ezzel az IMSA Sportautó-bajnokságban ismét újjáéled a legendás Ford-Chevrolet riválizáció, hiszen ugyancsak 2024-re a Corvette is elérhetővé teszi ügyfelei számára Z06 GT3.R-t. Az idei szezonra bevetett GTD Pro Corvette amúgy csak egy “visszafolytott” GTE versenygép, két év múlva ők is egy teljesen új modellt vetnek majd be.
Ford will reawaken its IMSA factory program with a GT3 Mustang in 2024. https://t.co/CfnnKiXSrb
— RACER (@RACERmag) January 28, 2022