🇦🇪 FRAC: Leclerc remek védekezéssel szerezte meg első győzelmét

Még a tegnapinál is nagyobb harc zajlott a dobogós pozíciókért, ebből a küzdelemből pedig Arthur Leclerc jött ki a legjobban. A közvetítés rendezőjét azonban már elküldenénk melegebb éghajlatra, mert megint rengeteg eseményről maradtunk le.

A fordított rajtrácsos pole-ból az a Pierre-Louis Chovet rajtolhatott, aki tavaly kis híján megnyerte ezt a bajnokságot és aki legutúbb tavaly júniusban ült formaautóban, még az F3-as világbajnokságon. A franciáról én is egész biztatóan írtam szezonértékelő cikkemben, elég alulértékeltnek tartom, de most megpróbálkozik a visszatéréssel. Ez a mai futam pedig jó lehetőséget adott neki, hogy villanthasson.

Arthur Leclerc azonban valamivel jobban jött el a rajtnál, az egyes féktávhoz egyszerre érkeztek, de a monacói volt belső íven, így át is vette a vezetést. Pár pozícióval mögöttük egy baleset történt, amelynek körülményeit csupán kikövetkeztetni tudom, ugyanis a már eddig is dicsért rendező pont akkor váltott kamerát, így nem derült ki, hogy mi történt. Ami biztos, hogy Gabriel Bortoleto és Dilano van’t Hoff ütköztek, sanszosan előbbi fékezhette el magát és csúszott bele a Pinnacle Motorsport versenyzőjébe. Ebből az esetből Jak Crawford jött ki a legrosszabbul, ugyanis közvetlenül az amerikai előtt történt az ütközés, így a Red Bull junior rengeteg helyet veszített. Természetesen jött is az incidens miatt a biztonsági autó, így lehiggadhattak a kedélyek.

Az újra rajt után Leclerc szépen meglógott, Chovet próbálta követni, míg mögöttük Isjack Hadjar igyekezett maga mögött tartani az első körben szépen feljövő Dino Beganovicot. Egy darabig nyugodtan köröztek, majd Leclerc gumijai kezdtek elfáradni, ezáltal Chovet folyamatosan lopta a távolságot, míg végül támadási közelségbe tudott kerülni.

A francia többször is megtámadta a monacóit, nagyon szép kerék a kerék elleni küzdelem alakult ki kettejük között. Azonban ezzel annyira belassították magukat, hogy teljesen a nyakukra húzták Hadjar-t és Beganovicot. Chovet ráadásul túlontúl akarta azt a győzelmet és egy bevállalós körbeautózási kísérletnél lecsúszott a porba, ezzel a mögötte lévő kettős is elment mellette.

Később Beganovic Hadjar-t is megelőzte, míg szegény Chovet gumajai teljesen elszálltak, a tegnapi győztes Hadrian David és a briliáns felzárkózást bemutató Lorenzo Fluxa is megelőzte.

Ezután megint bejött a biztonsági autó, ugyanis Sebastián Montoyával történhetett valami, de sajnos egy képkockányi anyagot nem mutattak róla, ami azért elég elkeserítő, főleg, hogy egy bajnokesélyes versenyzőről beszélünk.

Egy utolsó körre elengedték még a mezőnyt, de érdemi változás nem történt, Leclerc nyerte a futamot Beganovic és Hadjar előtt. A Mumbai Falcon alakulat első kettős győzelmét aratta, a monacói is először tudott nyerni a sorozatban. Révész Levente ezúttal is messze a középmezőnyben haladt, a felejthető hétvégét teljesítő korábbi éllovas, Gabriele Mini mögött ért célba a magyar fiú.

Végeredmény:

1.Arthur LeclercMumbai Falcons31m19.093s
2.Dino BeganovicMumbai Falcons+0.560s
3.Isack HadjarHitech GP+1.222s
4.Hadrien David3Y by R-ace GP+1.667s
5.Lorenzo Fluxa3Y by R-ace GP+2.087s
6.Pierre-Louis ChovetBlackArts Racing+2.654s
7.Pepe MartiPinnacle Motorsport+3.364s
8.Leonardo FornaroliHitech GP+3.984s
9.Jak CrawfordAbu Dhabi Racing by Prema+4.438s
10.Paul AronBlackArts Racing+4.850s
11.Nicola MarinangeliEvans GP+5.455s
12.Frederick LubinEvans GP+6.106s
13.Gabriele MiniHitech GP+6.912s
14.Levente ReveszEvans GP Academy+7.422s
15.David MoralesEvans GP Academy+7.796s
16.Joshua DufekHitech GP+8.599s
17.Hamda Al QubaisiAbu Dhabi Racing by Prema+9.486s
18.Ayato IwasakiPinnacle Motorsport+9.846s
19.Amna Al QubaisiAbu Dhabi Racing by Prema+10.423s
20.Khaled Al QubaisiAbu Dhabi Racing by Prema+11.802s
21.Salih YolucPinnacle Motorsport+12.103s
22.Thomas LuediBlackArts Racing+14.547s
RetSebastian MontoyaMumbai Falcons
RetDilano van’t HoffPinnacle Motorsport
RetGabriel Bortoleto3Y by R-ace GP
RetOliver Goethe3Y by R-ace GP

Leclerc egyébként győzelmével a pontversenyben is átvette a vezetést, de még egy futam hátra van a hétvégéből, a pole-ból majd ismét Hadrian David indulhat.

Címlapkép forrása: Formula Regional Asian Championship Certified by FIA hivatalos oldala

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.