Kiterjeszti idén a programját az endurance-világbajnokságra is az Optimum Motorsport, Shaun Goff népszerű csapata a Team Project 1-szal együttműködve indít egy Porschét az LMGTE Am kategóriában!
Az Optimum Motorsport a 2010-es évek első felében kezdett versenyezni, igazán ismertté a Brit GT-bajnokságban vált. Eleinte Audikkal és Aston Martinokkal próbálkoztak, az utóbbi néhány évben viszont a McLaren 720S-ek fő versenyeztetőivé váltak. Az egység rajthoz állt a múlt hétvégi daytonai 24 óráson is, az 5. helyen végeztek GTD-kategóriában.
A WEC-be viszont egy Porschéval neveznek, a McLarennek ugyanis nincs GTE-autója, a GT3-as gépek nevezését pedig 2024-től engedélyezik a bajnokságban. Ehhez a projekthez a brit istálló a Team Project 1-szal lépett szövetségre, az 56-os rajtszámú autó az Inception Racing with Team Project 1 név alatt fog futni. Pilótának leigazolták a korábbi McLaren gyári versenyző Ben Barnicoatot, mellé pedig az Optimum állandó pilótapárosa, Ollie Millroy és Brendan Iribe csatlakoznak majd. Utóbbi páros tavaly az International GT Open sorozatban szerzett egy kategóriabajnoki címet, Barnicoattal közösen pedig az Ázsiai Le Mans-szériában, valamint tavaly a Le Mans-i 24 óráson is versenyeztek együtt egy Ferrarival, melyet a Kessel Racing indított. Indulni akartak Monzában is, de végül kénytelenek voltak visszalépni, miután Iribe az egyik szabadedzésen összetörte az autót.
⭐️ FIA World Endurance Championship 2022 ⭐️ Super excited to be teaming up with Brendan Iribe and Ben Barnicoat for the 2022 FIA WEC season in a Porsche 911 RSR. pic.twitter.com/aCJwsLkb3v
— Ollie Millroy (@OllieMillroy) January 31, 2022
A Team Project 1 tavaly csak egy autóval volt jelen az LMGTE Am kategóriában, akkor a Matteo Cairoli – Ricardo Pera – Egidio Perfetti trió az összetett értékelés 4. helyén végzett. 2019-ben Perfetti, Jörg Bergmeister és Patrick Lindsey kategóriagyőzelmet arattak Le Mans-ban. Most a 46-os autóba egyelőre csak Cairoli van bejelentve, arról nincs hír, hogy kik lehetnek majd a váltótársai.