Di Resta visszatér a United Autosportshoz a sebringi futamra

A Peugeot WEC-programjába leigazolt Paul di Resta helyettesíti Alex Lynn-t a sebringi 1000 mérföldes versenyen, mert utóbbi IMSA-elfoglaltságaira kíván összpontosítani.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a United Autosports idén két Orecát indít az endurance-világbajnokságon: a 22-es rajtszámúban FIlipe Albuquerque, Phil Hanson és Will Owen váltják majd egymást, míg a 23-as pilótái Oliver Jarvis, Josh Pierson és Alex Lynn lesznek. Utóbbi azonban WEC-programja mellett az IMSA sportautó-bajnokságban is teljes szezont fut a Chip Ganassi Racinggel, a két szériának pedig március közepén közös fordulója lesz Sebringben. Ez komoly dilemma elé állította a 28 éves britet, aki végül úgy döntött, hogy az IMSA 12 órás futamát részesíti előnyben, az 1000 mérföldes WEC-viadalt kihagyja.

Túl sokáig nem kellett helyettesítő pilóta után kutatnia a csapatnak, azzal ugyanis, hogy a Peugeot a sebringi szezonnyitóra még nem utazik el, Paul di Resta felszabadult, a United Autosports pedig rögtön le is csapott korábbi pilótájára. A skót a 2019/20-as szezonban Le Mans-i kategóriagyőzelemhez és LMP2-es bajnoki címhez segítette a United Autosportsot, valamint az Ázsiai Le Mans-széria 2018/19-es kiírását is megnyerte velük.

A friss daytonai 24 órás győztes Jarvis a hírek szerint vállalja a kettős kihívást, ő ott lesz a United sebringi felállásában.

A sebringi WEC-forduló előtt di Resta még az Ázsiai Le Mans-szériában is beugrik két futamra a United Autosportshoz

Címlapkép: Jean-Francois Monier / AFP
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.