Újabb két ülés talált gazdára a Formula–3-ban: a tavalyi évben mindössze 2 pontig jutó Kaylen Frederick a Hitech GP-hez igazolt, a helyére pedig a GB3 Championship bajnoka, Zak O’Sullivan érkezik a Carlinhoz!
Pénteken bejelentette a Hitech Grand Prix csapata, hogy a már korábban leigazolt Isack Hadjar mellé másodikként leszerződtette a 2020-as Brit Formula–3-as bajnok Kaylen Fredericket. A 19 éves versenyző tavaly debütált az FIA F3-ban, bemutatkozó éve azonban nem sikerült túl fényesen. Amellett ugyanis, hogy a Carlin ebben a bajnokságban eleve nem egy világverő technika, az amerikai pilótának egy csuklótörés, valamint egy pozitív COVID-teszt miatt hét futamot ki kellett hagynia, egész évben mindössze egy alkalommal szerzett pontot (az sem feltétlenül az ő érdeme volt), ami az összetett értékelés 22. helyéhez volt elég.
Frederick három év után hagyja el a Carlint. A Hitech GP csapatával elsőként tavaly novemberben, a valenciai teszten vett részt, majd ezek után még egy privát tesztet is teljesített a csapattal Barcelonában. Azon a bizonyos valenciai teszten Hadjar és Frederick harmadik csapattársa Johnathan Hoggard volt, neki egyelőre még nincs ülése az idei szezonra.
BREAKING 🚨 Hitech confirm Kaylen Frederick in 2022 FIA Formula 3 Championship
— Hitech GP (@HitechGP) February 4, 2022
👉🏼Frederick is the second driver to be announced in Hitech’s @FIAFormula3 line-up, alongside Red Bull junior Hadjar. The third driver is set to be revealed.
Read more: https://t.co/zer7gCAG1P#F3 pic.twitter.com/DyVUWzx4B7
A Brit Formula–3 (jelenlegi nevén GB3 Championship) tavalyi bajnoka, Zak O’Sullivan is fellép idén az FIA F3-ba, méghozzá éppen Frederick helyén, a Carlin csapatával. A mindössze 16 éves versenyző 2019-ben lépett fel az együlésesek világába és rögtön 2. lett a Ginetta Junior Championship sorozatban. Ezt követően karolta fel a Carlin, akikkel 2020-ban ugyancsak 2. lett a Brit Formula–4-ben, tavaly pedig megnyerte a GB3 sorozatot. Azóta készül az F3-as bemutatkozásra: részt vett a csapattal a valenciai teszten novemberben, ezt követően pedig régi GP3-as autókkal teljesített privát teszteket.
A 2019 óta látottakból kiindulva (az előző három évben egyedül Clément Novalak tudott értékelhető eredményt felmutatni az F3-ban a Carlin színeiben) túlságosan sokra nem lehet számítani O’Sullivantől, de ugródeszkának jó lehet ez az év egy erősebb csapat felé, ahogyan azt korábban láthattuk Drugovich, Sargeant, Novalak, Edgar, vagy most Frederick esetében. O’Sullivan mellett Ido Cohen és Brad Benavides futott a csapattal Valenciában, jelenleg egyiküknek sincs szerződése 2022-re.
Szerződtetésével egyidejűleg azt is bejelentették, hogy O’Sullivan 2022-re csatlakozik a Williams nevelőprogramjához, amely így az idei évtől már öt tagot fog számlálni (O’Sullivan mellett Jamie Chadwick, Jack Aitken, Roy Nissany és Logan Sargeant élvezik a grove-iak támogatását – közülük Sargeant ugyancsak a Carlin színeiben versenyez idén, az F2-ben).
NEWS 📣 I am so proud and honoured to announce that I have joined the @WilliamsRacing Driver Academy! This is an incredible opportunity and I can't thank Jost, Sven and the whole team enough for putting their faith in me. (1/3) pic.twitter.com/dEWfkWKAWl
— Zak O'Sullivan (@ZakOSullivan) February 4, 2022
csapatok | pilóta #1 | pilóta #2 | pilóta #3 |
Trident | Jonny Edgar | Roman Staněk | Zane Maloney |
Prema Powerteam | Arthur Leclerc | Jak Crawford | Oliver Bearman |
ART Grand Prix | Victor Martins (???) | Grégoire Saucy | Juan Manuel Correa |
MP Motorsport | Caio Collet (???) | Aleksandr Smolyar | Tijmen van der Helm (???) |
Charouz Racing System | Tóth László | Lorenzo Colombo (???) Oliver Rasmussen (???) | Francesco Pizzi |
Hitech Grand Prix | Kaylen Frederick | Isack Hadjar | Johnathan Hoggard (???) |
Campos Racing | David Vidales (???) | Hunter Yeany | Pepe Martí |
Jenzer Motorsport | Filip Ugran (???) | Nazim Azman (???) | Roberto Faría (???) |
Carlin | Zak O’Sullivan | Ido Cohen (???) | Brad Benavides (???) |
Van Amersfoort Racing | Franco Colapinto | Rafael Villagómez | Reece Ushijima |