Az AKKA-ASP Mercedes rajtolhat az első helyről a holnapi 9 órás futamon Kyalamiban, miután a pályára zúduló özönvízszerű eső miatt törölték a péntek délutáni kvalifikációkat.
Hasonló dolog történt péntek délután Kyalamiban, mint 2019-ben. Akkor a verseny utolsó órája zajlott szinte majdnem végig Full Course Yellow alatt a hirtelen megérkező heves eső miatt, ezúttal pedig a kvalifikációt és a Super Pole-t kellett törölni, a rajtrácsot pedig a délelőtt, még száraz körülmények között megtartott előkvalifikáció alapján állapítják meg.
A két fizetős teszt (ezek lényegében a szabadedzések az IGTC-nél), valamint az egyetlen hivatalos, éjjeli szabadedzés eredményei alapján lehetett rá számítani, hogy az AKKA-ASP istálló 89-es Mercedes-AMG-je (Raffaele Marciello – Jules Gounon – Timur Boguslavskiy) nagyon erős lesz – mindet megnyerték –, és ez végül a péntek délelőtti előkvalifikáción is beigazolódott: 1:42.465-ös idővel Gounon volt a leggyorsabb, majdnem fél másodperccel megelőzve a mögötte végző Ferrarikat. A francia pilótán kívül egyedül Nicklas Nielsen tudott bemenni 1:43 alá, a 3. helyen pedig Miguel Molina végzett. A bajnoki címért küzdő két AF Corse Ferrari tehát a 2-3. helyről várhatta a kvalifikációt, ami aztán sosem történt meg – de persze akkor ezt még senki nem tudta.
A 4. helyen az ASP másik Mercedese, a Sun Energy 1 Racing néven futó autó végzett Mikaël Grenier által – ez az egység nyerte egyben a Pro-Am kategória értékelését is –, majd négy Audi következett a sorban Sainteloc – WRT – Sainteloc – High Class Racing sorrendben. A sort a négy hazai egység zárta.
Az edzést két alkalommal kellett piros zászlóval megszakítani: először a Clubhouse-kanyarban kellett húsz percen keresztül javítani a szalagkorlátot, miután az egyik nemzeti kategóriás Lamborghinit Tschops Sipuk összetörte, majd húsz perccel a vége előtt Markus Winkelhock Audija állt meg az egyik egyenesben.
The No. 25 Saintéloc Audi of @m_winkelhock grinds to a halt on the start-finish straight, stopping the session for a brief moment with around twenty minutes left on the clock.#IGTC #Kyalami9H pic.twitter.com/KHebg4lY7C
— Vincent Bruins 🧡 (@VincentJBruins) February 4, 2022
Az előkvalifikáció végeredménye
Az időmérő edzés magyar idő szerint 14:30-kor kezdődött volna, ahol minden egység mindhárom pilótája teljesített volna egy-egy mért kört, majd a három köridő átlaga alapján állt volna fel egy sorrend, ahonnan a legjobb nyolc egység továbbjutott volna a Superpole-ba. Ezekre azonban az eső miatt nem került sor. Az első időmérős szakaszt elindították ugyan, de mindössze három perc eltelte után a versenyigazgató, Joel Do Vale piros zászlót rendelt el. A pilóták lábujjhegyen megpróbáltak körbemenni, de a hatalmas mennyiségű állóvizek miatt ez lehetetlen volt, eközben pedig folyamatosan mennydörgés zajai és villámlás árasztotta el a környéket. A csigatempó ellenére az egyik Ferrari meg is pördült a Jukskel Sweep kanyarban. Ilyen körülmények között nem lehetett a hátralévő sessionöket megtartani, ezért némi várakozást követően be is jelentették, hogy a rajtsorrendet az előkvalifikáció eredménye alapján állapítják meg.
Qualifying for the Joburg Kyalami 9 Hour has been cancelled. An update regarding Super Pole, which would have been for the top eight from qualifying, will come in an hour.#IGTC #Kyalami9H pic.twitter.com/TmmsefHiV9
— Vincent Bruins 🧡 (@VincentJBruins) February 4, 2022