Gordon Shedden és Dan Rowbottom is a Team Dynamics versenyzője marad

Megérkezett a második, nagyjából múlt hét elejére várt bejelentés a BTCC-ből, egy olyan hír formájában, amin nem igazán lepődött meg senki. A háromszoros bajnok Flash, és Rowbo is Matt Neal csapatának versenyzői maradnak.

A szűk két héttel ezelőtti, Pletyka-Zóna cikkemben csak futólag említettem a Team Dynamics csapatot, hiszen nem igazán érkeztek újabb pletykák a hondás gárda irányából. A tél elején még felmerült, hogy Shedden távozna, és a Speedworksnál tárt karokkal fogadnák sógora, Butcher oldalán. Ezek a híresztelések azonban hamar lecsengtek, és az utóbbi időben egyértelműnek tűnt, hogy Flash marad, a korábban már bejelentett Rowbo oldalán -utóbbi versenyző igencsak meggyőző szezont futott tavaly, először egy komolyabb technika volánja mögött.

Na de álljunk meg egy pillanatra, nem bővít a csapat 3 autóra?

De igen, azonban ez elég homályos egyelőre. A mai bejelentésben egy sorban lett megemlítve a harmadik Civic, azzal a kiegészítéssel, hogy egyelőre még keresik a megfelelő pilótát az ülésbe. Azonnal fel is merült a hozzáértők körében, hogy ez csak egy blöff, és rég megvan a harmadik pilóta is. Mindez nem kizárható, mint ahogy az sem, hogy alapból Matt vagy Henry Neal számára van fenntartva az autó, kivéve ha valaki megérkezne, a megfelelő vastagságú pénztárcával. Ez persze csak spekuláció jelen pillanatban.

A Dynamics bejelentéséből az is kiderült, hogy a csapat két, teljesen új Honda kasztnit épít az idei szezonra. A korábbi hírek arról szóltak, hogy egyiket a 4 autósra bővülő BTC-nek építik, Steve Dudman csapata azonban visszamondta időközben a rendelést. Már ez is felvet pár kérdést a maga módján, hiszen miközben a BTC egy “régi” kasztnit is vásárolhat a Dynamics-től, a túl hozzáértők már azonnal felvetették, hogy mi van ha a 4. TBL-licenszt nem is ők fogják használni, hanem bérbe adják egy másik csapatnak, vagy a negyedik autójuk nem egy Honda Civic lesz? Nos, az ilyen probléma felvetések miatt is izgalmasak az uborkaszezonok. 😁

Címlapkép: Team Dynamics/BTCC
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.