Kedd estére egy elég vegyes hírcsomagot válogattunk össze nektek, olyan bejelentésekből és hírmorzsákból, amelyek talán nem értek volna meg egy-egy külön cikket. Enjoy 😄
Kezdjük is azzal a bejelentéssel, amelyik talán a legtöbb port fogja kavarni, és a legtöbben felkapják a fejüket rá: igen, az a Jenner vásárolt magának egy W-Series csapatot. Születési nevén Bruce Jenner (Kris Kardashian egykori férje), aki az 1976-os montreali olimpián tízpróbában aranyérmet szerzett, egyáltalán nem ismeretlen az autóversenyzésben sem. Először 1979-ben, egy sztároknak kiírt versenyen indult az azévi Grand Prix of Long Beach keretein belül. 1980-ban már a daytonai 24 órás indulói között is ott volt, és a következő hat évben Jack Roush és a Ford gyári csapatának versenyzője volt az IMSA-ban. Talán legnagyobb sikere az 1986-os sebringi 12 óráson szerzett kategóriagyőzelem volt, az legenda számba menő Scott Pruett váltótársaként. Jenner másodikként zárta amúgy a ’86-os IMSA kiírás összetett pontversenyét.
Befektetését követően ő lesz a Jenner Racing Team tulajdonosa és csapatfőnöke is egyben. Az egy másik kérdés – és ebbe tényleg nem akarok komolyabban belemászni – hogy egy egykor férfi, majd nemet váltó, és az ezzel járó felhajtással a köztudatban hatalmas port kavaró sportoló milyen képet is ad a W Series-nek. Egy másik oldalról megközelítve persze hatalmas marketingértéke van Jenner befektetésének.
Caitlyn Jenner has bought a #WSeries team that will compete in the championship in 2022.
— Motorsport.com (@Motorsport) February 8, 2022
Full story: https://t.co/UjbNRc5734
Maradva a formula autós fronton, de elektromos versenyzésre váltva, az Envision Racing bejelentette, hogy a következő szezontól a Jaguar hajtásláncait fogják használni.
A korábbi Virgin csapat harmadik szezonja az Audi partnere a Formula E-ben, a németek azonban már ugye nem tagjai a mezőnynek. Az idei szezonra maradtak a brit gárda technikai partnerei, ez azonban jövőre már nem lehetséges, hiszen a szériában bevezetik a harmadik generációs versenygépeket, új, és sokkal erősebb hajtásláncokkal. A problémára azonban megtalálták a megoldást, amit ma jelentettek be: a Jaguar elektromos motorjaival indulnak a 2022-23-as szezonban. Ezzel ők lesznek az első csapat a bajnokságban, akik a brit márka ügyfelgárdája lesznek.
Following Audi's withdrawal from #FormulaE, @Envision_Racing switches to Jaguar powertrains for the 2022-23 season:https://t.co/RfcXcl4kOL
— Motorsport.com (@Motorsport) February 8, 2022
És ha még itt vagytok, és böngészitek a cikket, fejezzük be az irományt egy kis sportautózással.
A múltkor mi is beszámoltunk a Mercedes lehetséges változtatásairól a DTM programjában, ezek pedig egyre inkább konkretizálódnak. Jelenleg úgy néz ki, hogy a HRT, HTP és GruppeM csapatok is 2-2 autóval vágnak neki az idénynek, egy esetleges hetedik AMG GT3-mal a képben, amelyet idén is a Mücke Motorsport nevezne. No de hol van akkor a GetSpeed?
A tavaly Arjun Mainit indító német gárda részt vett a szezon utáni teszteken, ahol az indiai versenyző mellett Fabian Schiller és Esteban Gutiérrez is lehetőséget kaptak. Azóta viszont arról szólnak a hírek, hogy Maini átigazol a bajnok HRT-hez, az indiai szponzorai hiányában pedig a – korábban két autósra bővülést is emlegető – csapatnak nincs már elég pénze a DTM-ben maradáshoz. Az erős szponzori háttérrel rendelkező Gutiérrez is talált magának közben egy WEC ülést. Ezt látszik igazolni, hogy a múlt héten a GetSpeed Performance bejelentett egy három autós programot az International GT Open-be, és egy részleges VLN szezont is, két Mercedesszel. Hogy miből? Nos, a többi GT3-as szériában 2-4 versenyző osztozik az autókon, tehát a büdzsét sem egy pilótának+ a csapatnak kell előteremtenie. Ezen a ponton pedig zéró az esély a GetSpeed DTM-ben maradására, még akkor is, ha találnak egy pénzészsák versenyzőt, hiszen az IGTO és a DTM naptárainak 5 ütközése is van.
The GetSpeed Mercedes team looks likely to exit the #DTM despite signalling plans to expand to two cars for 2022 last year.
— Motorsport.com (@Motorsport) February 8, 2022
Full story: https://t.co/vHe4jCYqoT