Bemutatkozott a Red Bull RB18! Vagy mégsem?

Szerda délután a Red Bull Racing egy online esemény keretein belül lerántotta a leplet a 2022-es versenyautójáról, amelyről első látásra sokan azt gondolták, hogy ez bizony az F1 által tavaly Silverstone-ban bemutatott koncepcióautó, jobban megnézve viszont vannak lényeges különbségek.

A Red Bull Racingnek 2021-ben sikerült megtörnie a Mercedes hét év óta tartó egyeduralmát, ráadásul minden jel arra vall, hogy a Hondát is sikerült meggyőzni a folytatásról, nem csoda tehát, hogy felfokozott önbizalommal várják az idei szezont. A Milton Keynes-i istálló szerdán késő délután közvetítette élőben az RB18-as modell bemutatóját, amely a második versenygép, amely megmutatkozik az új szezon előtt.

A Haas volt az első csapat, amely bemutatta 2022-es versenyautóját

Az energiaitalosok által bemutatott modell oldaldobozán szembetűnő a hatalmas Oracle-felirat (a kaliforniai szoftvercég a csapat hivatalos főszponzora lett), a technikai jellegű titkaikat azonban egyelőre nem kívánták feltárni. Az RB18-asként bemutatott modell a tavalyi Brit Nagydíj hétvégéjén, a FOM által bemutatott koncepcióautó egy továbbfejlesztett változata, ugyanis noha az orrkúp, a légbeömlők és a szárnyak és eltérnek, a két autó többi része nagyrészt ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonlít. Mindez arra utal, hogy a csapat egyelőre még nem akarja bemutatni a végleges versenyautóját, de igazából ez várható volt, és nem is számítunk másra a többi csapat bemutatóin sem.

RB18

„Célunk, hogy a tavaly elért eredményeinkre építsünk, hogy megvédjük a bajnoki címet. Az új szabályok miatt viszont nagyon sok az ismeretlen tényező az egyenletben, mi magunk sem tudjuk, hogy vajon elhibáztunk-e valamit, esetleg valamely másik csapat nem talált-e valamit, amit mi nem? Minden csapat tiszta lappal indul, ennek megfelelően az autók fejlődése nagyon gyors ütemű lesz – mire az első nagydíj helyszínére érünk, az RB18 sem úgy fog kinézni, ahogy most láthatják. Ez egy meredek tanulási görbe mindenki számára, és egy fejlődési verseny az első és az utolsó futam között” – fogalmazott Christian Horner csapatfőnök.

Címlapkép: Red Bull Racing
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.