Norris 2025-ig marad a McLarennél

Hosszú távú szerződést kötött Lando Norris a McLaren csapatával, az ifjú britre ácsingózó más istállóknak legalább 2025-ig várniuk kell!

Lando Norris tavaly májusban kötött új, többéves szerződést a McLarennel, akkor azonban nem derült ki, hogy pontosan meddig szól a felek megállapodása. Szerda délelőtt azonban, majdnem kilenc hónappal a szóban forgó bejelentés után végre kiderült a titok: a még mindig csak 22 éves pilóta a 2025-ös szezon végéig marad a wokingiak színeiben.

Norrist még legalább négy évig McLaren-ruhában láthatjuk majd

„Nagyon boldog vagyok, hogy a következő fejezeteim is a McLarennel íródnak majd. Ezekkel a srácokkal együtt nőttem fel, velük együtt jöttem a Forma–1-be. Mindennél jobban szeretném folytatni azt, amit elkezdtünk, és továbbra is megpróbálni elérni azt az álmunkat, hogy újra versenyeket, bajnokságokat nyerjünk!” – fogalmazott.

Daniel Ricciardo szerződése 2023 végén jár le a McLarennel, ami azt jelenti, hogy a csapat felállása az elkövetkezendő két évben változatlan marad. Andreas Seidl csapatfőnök kifejtette, hogy Norris hosszú távú szerződése a stabilitásra való törekvés része volt, hogy segítse a McLaren ambiciózus céljait.

„Erősen hiszünk Lando tehetségében, és úgy gondoljuk, hogy ő határozottan kulcsfontosságú eleme lehet a kitűzött célok elérésének. A versenyző-oldali következetesség és folytonosság is a siker kulcsa, különösen, ha már a megfelelő srácok vannak az autóban. Ezért Zak [Brown] és jómagam nemrégiben megegyeztünk Landóval, sokat beszélgettünk arról az elkötelezettségről, amelyben már évek óta együtt vagyunk. Nagyon boldoggá tesz minket, hogy Lando még négy évig velünk marad!”

Címlapkép: FIA
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.