Mexikóvárosban zajlik az idei Formula-E szezon második fordulója, és a szokásossal ellentétben csupán egy egy versenyes hétvége ez. Az edzésekről és menettervről nagyon röviden a lenti, csatolt posztban olvashattok, míg a cikk az igencsak izgalmas időmérő összefoglalása.
Azt már az előző, szaudi fordulóban is láthattuk, hogy az új időmérős rendszer igencsak jól működik, és ezúttal sem lehetett okunk semmilyen panaszra.
A és B csoportkör
Az első időmérős csoport igencsak változatos sorsolást kapott, hiszen a két Nissant leszámítva nem kerültek további csapattársak a 11 versenyző közé. A japánoknál pedig nagyon nem örültek ennek, hiszen mindkét versenyzőjük “elvérzett”, Maximilian Günther pedig a legidegesítőbb, ötödik pozícióban esett ki.
A csoportot az edzést is nyerő Lotterer húzta be, Mortara, Vergne és Vandoorne előtt. A legnagyobb nevű kieső talán di Grassi volt, aki csupán hetedik lett, és az említetteken kívül Oliver Askew is verte. A korábbi IndyCar versenyző lassan ráérez a Formula E autóra. Rowland, Buemi, Sette Camara és Turvey zárták a 8-11. helyeken a csoportot.
Ami a második csoportot illeti, a két “sztárújonc” Giovinazzi és Ticktum ismét a két utolsó helyen zárt, és lassan a kommentátorok is ezzel poénkodnak. Amúgy ismét egy Porsche győzelmet láthattunk, hiszen a B csoportot Pascal Wehrlein nyerte meg, éppen csak legyőzve a da Costa- Frijns kettőst. A Címvédő Nyck de Vries ugyan kiesésre állt, végül nagy mázlival negyedik lett, és éppen csak továbbjutott, amiről Nick Cassidy maradt le. A 6-9. helyeken Evans, Sims, Dennis és Bird zárta a B csoportot, a Jaguar és Andretti csapatok tehát elég kiábrándító kvalin vannak túl.
Kieséses fázis
Ready for more? Our duels semi-finals are coming up shortly! 😉
— ABB FIA Formula E World Championship (@FIAFormulaE) February 12, 2022
Follow LIVE timing here 👉 https://t.co/NqfsxKU5B4
🇲🇽 2022 #MexicoCityEPrix pic.twitter.com/KhfUQs1VTq
Amint a fenti Tweetben is láthatjátok, de Vries-Lotterer; Frijns-Mortara; Vergne-da Costa és Vandoorne-Wehrlein párosok kerültek össze a kieséses fázisban, aminek főként a Techeetah-nál nem örültek, hiszen mindkét versenyzőjük nagyon gyors volt az edzések során is.
A de Vries-Lotterer csatát a Porsche német versenyzője elég simán nyerte, és a másik Mercedes is elvérzett a legjobb nyolc között, hiszen Vandoorne majdnem lerombolta az autót az első kanyarban, így a másik Porschével Wehrlein simán verte. A legszebb párbajt a két Techeetah harca hozta. A fiúk végig fej-fej mellett haladtak és Vergne végül 11 ezreddel (!) győzte le portugál csapattársát. A Frijns-Mortara “ütközet” kevésbé volt látványos, hiszen a holland többször is belehibázott a körébe, így a svájci-olasz simán nyerte a kört.
Ami az elődöntőket illet, a Mortara-Lotterer páros nagyot küzdött, a két Techeetah csatájáthoz foghatót, és végül Mortara hat század előnnyel jutott tovább. A másik párosunk harca nem volt éppen körömlerágós, hiszen a kétszeres bajnok Vergne többször is hibázott a körében, és Wehrlein simán nyerte az elődöntőt.
Tehát a döntőben Wehrlein és Mortara találkoztak össze.
És ezúttal ismét nem lehetett okunk a panaszra, hiszen egy komoly csatát játszottak a fiúk. Ugyan a kör nagyobb részén Mortara vezetett, a svájci megcsúszott a célegyenes ráfordítóban, és nem hogy megfogni nem tudta az autóját, hanem a célvonal átszelése után meg is forgott alatta a Venturi. Wehrlein így viszonylag simán teljesíthette utolsó másfél szektorát, és kicsit több mint két és fél tizedes előnnyel szerezte meg Formula-E karrierének második pole-ját. Fun fact: az első is Mexikóban szerezte, három évvel ezelőtt.
The dramatic end to our final duel 🤯
— ABB FIA Formula E World Championship (@FIAFormulaE) February 12, 2022
It was a great performance from both drivers throughout the duels but @PWehrlein was the one who picked up @juliusbaer pole position ahead of @edomortara 👏
🇲🇽 2022 #MexicoCityEPrix | @PorscheFormulaE @VenturiFE pic.twitter.com/TZVznfgtZ9