Jack Aitken, Pietro Fittipaldi, Juan Manuel Correa vagy Augusto Farfus- és ez csak pár név az idei ELMS nevezőlistáról!

Bár még nem tették közzé az Európai Le Mans-széria 2022-es nevezőlistáját, de az élmezőny legjelentősebb szereplőit már bejelentették, ezt futjuk át dióhéjban a cikkben.

Aki nem ismerné a szériát, általában 6-7 fordulós (idén 6: Paul Ricard, Imola, Hungaroring, Barcelona, Spa, Algarve) szezont teljesít 3 kategória, az LMP2, LMP3 és GTE, a versenyenk pedig 4 órásak. A mezőny általában 30-40 fős, amiből majdnem 20 LMP2-es prototípus, tehát bőven van mit nézni, és azt így elöljáróban elmondom, hogy érdemes lesz kinézni a július első hétvégéjén rendezett magyar futamra. Ahogy már a WEC-ben is megszokhattuk, az LMP2 Oreca házibajnokság lett, így van ez az ELMS-ben is, míg az eddig bejelentett P3-as prototípusok mindegyike Ligier JS P320 (bár tavaly is csak két Duqueine volt)

LMP2

A legnagyobb kategóriában 17-18 autót várunk az idei szezonra, ebből 15 nevező jelentette be eddigi (részleges vagy teljes) pilótafelállását. A WEC-hez hasonlóan itt is Pro és Pro-Am kupára oszlik szét a P2-es mezőny. A csapatok nagyobb része pedig sokak számára ismerős lesz, hiszen a Le Mans-i 24 órás megszokott indulóiról beszélünk.

A WEC-ben is versenyző, lengyel Inter Europol Competition igazi sztárfelállást villantott az elmúlt napokban. Leigazolták a Haas tartalékos Pietro Fittipaldit, aki tavaly csupán néhány IndyCar futamon indult az oválokat kihagyó Grosjean helyén. Mellé érkezik a svájci Fabio Scherer és David Heinemeier Hansson. Scherer tavaly a WEC-ben versenyzett a United Autosports színeiben, azonban el kellett hagynia a csapatot, mivel megkapta az arany minősítést. Az amúgy programozó DHH pedig sokatok számára ismerős lehet a WEC-ből vagy Le Mans-ból, viszont 2019 óta nem indult komolyabb versenyeken.

Tavalyi, hatalmas balesete után az ELMS-ben tér vissza Jack Aitken, aki 2020-ban már barátkozott a sportautózással (bár akkor még GT3-as technikával) a GTWCE-ben. A korábbi formula autós élmenő a TF Sport által indított Racing Team Turkey (Salih Yoluç szponzorai miatt fut török színekben az autó) Orecaban vág neki a szezonnak, harmadik váltótársuk pedig az Aston Martin pilóta Charlie Eastwood lesz. Aitken Harry Tincknell helyére érkezik az autóba, aki már tavaly sem futott teljes szezont, két fordulóban Logan Sargeant ült a helyén.

A tavalyi ELMS és ALMS bajnok Ye Yifei is csapatot vált, a második autójával is a WEC-be fellépő WRT-től átigazolva a svájci Cool Racinghez. Itt a vezérpilóta továbbra is a tapasztalt Nic Lapierre maradt, melléjük pedig a csapat felléptette LMP3-as autójából a német Niklas Krüttent.

A többi autó felállását inkább csak átfutnám. Tegnap jelentették be, hogy F3-as programja mellett az ELMS-ben is versenyezni fog Juan Manuel Correa. Az ecuadori/amerikai versenyző a Prema/Iron Lynx pilótája lesz, akik idén az európai szériának is nekivágnak a friss WEC-programjuk mellett. Correa csapattársairól egyelőre még nem tudunk semmit. Hasonló módon, egy WEC és egy ELMS autóval kezdi meg P2-es programját az AF Corse is. Esetükben nem kizárt, hogy ugyan az a felállás versenyzik mindkét bajnokságban, az ELMS-ben viszont egyelőre csak az anyagiakat biztosító Francois Perrodo lett bejelentve.

Szintén debütáns lesz LMP2-es technikával a brazil Augusto Farfus. A sokunk által WTCC-ben megismert pilóta tavaly a WEC-ben futott egy amatőr kategóriás Aston Martinnal, idén pedig visszatér a Super GT-be a BMW színeiben, ezt pedig egy ELMS programmal kombinálja a brit BHK Motorsport versenyzőjeként, akikről én sem tudok igazából semmit. Korábban mi is írtunk róla, hogy egy részleges Indy Lights évad után, az ELMS-ben tér vissza Európába Alex Peroni. A fiatal ausztrál versenyző a G-Drive pilótája lesz, honfitársa James Allen és az amerikai John Falb oldalán. Amúgy tavaly ez az egység volt a Pro-Am kiírás bajnoka.

Az LMP2-es mezőny maradékát csak felsorolás szinten említem meg:

Pro: United Autosports🇬🇧: Phil Hanson🇬🇧-Tom Gamble🇬🇧-Duncan Tappy🇬🇧; IDEC Sport🇫🇷: Paul-Loup Chatin🇫🇷-Patrick Pilet🇫🇷-Paul Lafarge🇫🇷; Panis Racing🇫🇷: Julien Canal🇫🇷-Nico Jamin🇫🇷-Job van Uitert🇳🇱; Duqueine Team🇫🇷: Reshad de Gerus🇫🇷-Richard Bradley🇬🇧-Memo Rojas🇲🇽

Pro-Am: Nielsen Racing🇬🇧: Ben Hanley🇬🇧-Matt Bell🇬🇧-Rodrigo Sales🇺🇸; TDSxVaillante🇫🇷: Philippe Cimadomo🇫🇷-Tijmen van der Helm🇳🇱-Mathias Beche🇨🇭; Graff Racing🇫🇷: Eric Trouillet🇫🇷-David Droux🇨🇭-Sébastien Page🇨🇭; nem utolsó sorban pedig a spanyol Team Virage, akik még egy versenyzőt sem neveztek.

LMP3

LMP3-ban eddig 8 nevezőről tudunk, és az autók jelentős része a P2-ben is szereplő gárdákhoz tartozik, úgymond “nevelőegységekként” is felfoghatók ezek. Két-két Ligiert indít a United Autosports (2: Josh Caygill🇬🇧 -Bailey Voisin🇬🇧; 3: Andrew Bentley🇬🇧- Jim McGuire🇺🇸) és az Inter Europol (13: Charles Crews🇺🇸- Nico Pino🇨🇱; 14: James Dayson🇨🇦;), valamint egyet a Cool Racing (Mike Benham🇬🇧- Maurice Smith🇺🇸- Malthe Jakobsen🇩🇰), a Team Virage (Sacha Lehmann🇫🇷- Alexander Mattschull🇩🇪), a BHK (még nem jelentettek be versenyzőt) és az először szóba kerültő EuroInternational (Marcos Siebert🇦🇷), akik azért láttak szebb napokat az autósportban.

GTE

A korábban GT2-nek megfelelő GTE mezőny egyelőre még nem valami népes. A TF Sport jelentette be csupán két Aston Martinját, amiről mi is írtunk korábban a GP-Zónára. Ezt megtaláljátok a lenti csatolmányban.

Címlapkép forrása: ELMS
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.