🇲🇽 Mexico City E-Prix: nagyon megérdemelt Wehrlein győzelem és Porsche 1-2

Van igazság a motorsportban? Nem mindig, de ezúttal volt, méghozzá egy nagyon megérdemelt formában! Mexikóban szerezte meg első Formula E győzelmét a Porsche, méghozzá azonnal kisajátítva az első két helyet. Abban az országban, ahol tavaly (ugyan akkor a pueblai pályán) is nyert Wehrlein, de utólag kizárták. Ezúttal viszont minden klappolt a német számára. Megszerezte az első rajtkockát ott, ahol 2019 februárjában először pole-ból rajtolhatott a szériában, majd egy megérdemelt győzelmet szerzett csapattársa, Lotterer előtt.

🇲🇽 Mexico City E-Prix: Wehrlein szerezte meg a pole-t a célvonalban megpörgő Mortarat legyőzve

A rajtnál óriási kavarodás nem volt, és ahogy az utóbbi időben megszokhattuk a Formula E futamokon, a fiúk az első 15 percben nem is gyepálták egymást. A két Porsche és Mortara simán eljött elöl, az egyetlen figyelemre méltóbb esemény pedig Alexander Sims kiesése volt. A Mahindra versenyzője alatt megállt a hajtás, de sikerült egy széles bukótérben leparkolnia, így nem kellett beküldeni a biztonsági autót. És amúgy a futam alatt egyszer sem volt erre szükség, így a célvonalban a legtöbb autónak már csak a minimális energiamennyiség állt rendelkezésre, sőt páran ki is estek a hátsóbb pontszerző helyekről.

Majd jöttek az első attack mode körök, Lotterer a harmadik helyen pedig eléggé megszorongatta Mortarat, a svájci-olasz azonban meglepte mindkét Porschét, és a célegyenesre fordulva nem, hogy elveszítette a második helyet, hanem át is vette a futam vezetését Wehrleintól, amit a lenti videón is láthattok.

Azt viszont már ekkor tudtuk, hogy a verseny végén nem lesz könnyű dolga Edonak, hiszen a két Porschenek 1.5-2 százalékkal több energiája volt mint a venturisnak. Eközben a mezőny hátsó szekciójában Antonio Giovinazzi előzgetett, és úgy tűnt, hogy belerázódott a Formula E-be, amíg ki nem kellett állnia a boxba egy techikai gond miatt…

Alapvetően a mezőny legtöbb tagja hamar elhasználta mindkét támadó módját. Egy kivételünk volt a top tízben haladók közül, Nick Cassidy, aki a verseny végére hagyta mindkettőt. Ez azonban nem sült jól el az új-zélandi számára, hiszen a végére kifogyott alóla a szufla. Közben ha a támadó módoknál tartunk, kevesebb mint fél órával a futam vége előtt, a 4-5. helyekről rajtoló két Techeetah ráesett a Porschékre, Vergne pedig egészen a második helyig tört előre. Ebből láttok egy kis szösszenetet a lenti videóban. Egyben arról is, hogy a lökdösődésben Antonio Félix da Costa első szárnya elég rondán megsérült. Jó másfél körrel később el is hagyta a lógó elemet – ami a Formula E-t ismerve nem okozott óriási hátrányt neki, sőőőt, ballasztot veszített 😆 – viszont ez idő alatt veszítette el reális esélyét a dobogóra.

A verseny végén beigazolódott az, amit korábban vártunk. Mortaranak muszáj volt spórolnia, így a két Porsche simán megette, sőt a Techeetah-k is átrágták magukat a svájcin, aki pár körrel a leintés előtt nagyot kakaskodott Frijns-szal az ötödik pozícióért, amit végül kétszer vett vissza a hollandtól és megtartott.

A két Porsche nagyon ellógott az utolsó 4-5 körre, és az idő lejárta előtt 3 másodperccel mentek át a célvonalon, így a mezőnynek nem +1, hanem plusz két kört kellett teljesítenie, ami sokakkal kitolt. Emiatt csúszott ki a pontszerzők közül a már említett Cassidy, Bird, Rowland és Evans is, hiszen az utolsó kör közepén kifogytak a kilowattokból.

Ugyan Lotterer picit gyorsabbnak tűnt mint Wehrlein, és egy fél százalékkal több energiája is volt, de gyanúsan “szóltak fentről”, hogy nagyon kell az a győzelem fiúk, így a Porsche versenyzői egymás mögött futva, kényelmesen értek be az első két helyen, a két Techeetah előtt.

Mortara végül meg tudta őrizni az ötödik helyét, megtartva a bajnokság vezetését is. A fent említett Frijns-t a legvégén csípte el honfitársa, de Vries. A holland ugyan elcsípte a leggyorsabb kört, de a Mercedes versenytempója ma sem volt jó, tehát ez a hatodik hely a maximum volt számára, miközben Vandoorne éppen csak lecsúszott a pontszerzésről, a 11. helyen meglátva a kockás zászlót.

A maradék pontszerző helyeken Buemi, Günther és Dennis osztoztak. A részletes végeredményt a lenti képen tudjátok meglesni.

A Porsche első (ezúttal meg is tartott) Formula E győzelme tehát egy végig dominált hétvégén érkezett, amikor Lotterer edzést nyert, Wehrlein pole-ból rajtolt. A gyártói pontversenyben pedig rá is estek a vezető Venturi-Mercedes kettősre.

Az egyéni pontversenyt 43 egységgel vezeti Mortara, a 38 pontos de Vries előtt. Ettől lejjebb nagyon szoros a táblázat, hiszen Wehrlein és Lotterer is 30 pontos, Vandoorne 28, Vergne 27, Dennis 26, di Grassi 25 és Frijns 24 egységet gyűjtött a három futam alatt.

A bajnokság most egy jó hosszú szünetre megy, hiszen a szezon európai részéhez egy kis tavasz sem ártana. Folytatás a római dupla fordulóval, április 9-10-én!

Címlapkép forrása: az ABB Formula E hivatalos Twittere
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.