MotoGP: Akár Dakarra is készülhettek volna

25 év után tért vissza Indonéziába a MotoGP mezőnye, hiszen a debütáló pályán tartottak egy háromnapos tesztet. Pol Espargaro volt a leggyorsabb a 3 napból kettőn, és összesítésben is, a leghangosabb téma azonban alighanem az új indonéz pálya állapota volt az utolsó felkészülés alatt.

Az időeredmények szorosak, ahogy azt évek óta megszokhattuk. Egy új pályánál az első nap poros a pálya, azt is tudjuk. A közösségi médiában megosztott képek alapján viszont ezúttal sérülésveszélyes volt az is, ha csak simán a másik mögött motoroztál.

Az új indonéz pálya finoman fogalmazva hagyott némi kívánnivalót. Az első nap előtti eső rengeteg koszt hordott fel a pályára, így az első nap szokatlan dolgok következtek. Először is megszakították az edzést, hogy lehessen takarítani, másrészt kötelezték a pilótákat, hogy körözzenek, ezáltal tisztuljon az aszfalt. Ez persze megosztotta a pilóták véleményét, és lássuk be, sokat elárul a pálya állapotáról. Az utóbbi években – amikor egyébként sem a sóderágy a leggyakrabban használt bukótér – nem került elő, de a bukóterek sem voltak ideálisak. A Superbike szezonzárón nem volt téma, de a MotoGP első tesztjén komoly sérüléseket szenvedtek tőle. A kavicságy noha nagyon széles, és megfogja a kicsúszó versenyzőt, de a kavicsok mély vágásnyomokat hagytak a versenyzőkön. Hasonlókat, mint amiket Petrucci szedett össze a Dakar alatt. Igaz, a sivatagban végig ilyen terepen mennek – aztán Katarban majd nehogy eltévedjen valaki.

A legjobb időket a két Espargaro motorozta, de ezek javarészt tapogatókörök voltak egész nap, hiszen másnapra mindenki sokat tudott gyorsulni. Ekkor már Luca Marini volt a leggyorsabb a VR46 csapattal. Legközelebb hozzá Marc Marquez fért, tehát a Repsol Honda egyelőre hatékonynak tűnik az idei tesztidőszakban. Noha Marquez állapota még mindig nem tökéletes, de legalább a szükséges munkákat el tudják végezni. Az új motor ígéretesnek tűnik, és már nemcsak egy versenyző alatt. Mindezt tetézve az utolsó napot Pol Espargaro nyerte, így a márciusig biztosan övé lesz a pályarekord is.

See you in Qatar

Semmi esetre se lepődjünk meg, ha a szezonnyitó az elmúlt évekhez hasonlóan a Ducatik erejéről szólna. És nemcsak a nagy számok törvénye alapján, hanem mert a katari célegyenesben rendszeresen megközelítik, vagy meg is döntik a végsebességrekordot. Abban pedig a Ducatinál nincs erősebb, amióta beszálltak a MotoGP-be. Nagy talány, hogy a Yamaha, amely tavaly bekezdett a dupla katari hétvégén ezúttal mire lesz képes. Ugyanez igaz a Suzuki esetleges fejlődésére, vagy arra, hogy az Aprilia felér-e rendszeresen az elejébe. A KTM egyelőre nem túl biztató, tőlük nehezen várható, hogy már a szezon elején odaérjenek. Ráadásul Raul Fernandez nagyot bukott a második tesztnapon, majd az ott szenvedett sérülés miatt a harmadikon is, így idő előtt véget ért a felkészülése.

A katari szezonnyitó már szinte a nyakunkon, de addig még a két kisebb kategória Portimaoban készülhet az idényre. A MotoGP-vel legközelebb már csak a szezonnyitó hétvégén találkozhatunk, addig viszont összesítsük a három napot.

A 3 nap összesített végeredménye

Képek forrása: motogp.com

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.