Az idén ELMS-ben versenyző Pietro Fittipaldi öccse Enzo, aki tavaly év közben lépett fel az F3-ból F2-be, idén is a Charouz Racing versenyzője marad az “F1 előszobájában”.
Emerson Fittipaldi 20 éves unokája 2018-ban került fel a komoly szériák radarjára, miután megnyerte az olasz, és harmadikként zárta a német F4-es bajnokságot. Már ekkor is a Prema versenyzője volt, 2019-ben pedig második lett az olaszokkal a FREC-ben. Bár a dobogókat szorgosan gyűjtötte, nem igazán volt esélye a bajnokkal szemben, aki nem más volt, mint a Mercedes-junior Frederik Vesti, akivel idén ismét riválisok lesznek.
Enzo 2020-ban maradt F3-as szinten, azonban a jóval erősebb, FIA által szankcionált szériában, a nem mindig top formában levő HWA csapattal nem termett neki túl sok babér. Év végére azonban bőven odaért a legjobbak közé, tavaly pedig folytatta a bajnokságban, immár a cseh Charouz csapattal. A Hungaroringen szerezte meg első dobogóját, ami végül utolsó hétvégéje lett a szériában, hiszen a Charouz felültette F2-es csapatába, az anyagiak szükében levő David Beckmann helyére. Szezonja azonban csúnya véget ért, hiszen a szaúd-arábiai főversenyen történt rajtbalesetben lábsérülést szenvedett, és Richard Verschoor helyettesítette az évzáró fordulóban.
Sérüléséből felépülve, a csehek teljes évre bizalmat szavaztak Enzonak, aki az E-sport élmenő Cem Bölükbaşı csapattársa lesz az idei szezonban.
🚨@Formula2 w/ @CharouzSystem 2022🚨 Let’s go team!!! 🚀🚀 pic.twitter.com/lZ2paMTo5o
— Enzo Fittipaldi (@enzofitti) February 16, 2022
Enzo bejelentésével már csak egy hely kiadó a 2022-es rajtrácson. A 20-as számú Trident vár még gazdára, Calan Williams oldalán.