Az 1978-as világbajnok Mario Andretti megerősítette, hogy fia, Michael beadta a családi csapat nevezését a 2024-es Forma–1-es évadra!
Heteken át tartó pletykaáradatot követően a tavalyi Török Nagydíj hétvégéjén kapott szárnyra komolyabban a hír a paddockban, miszerint az Andretti Autosport bevásárolná magát az Alfa Romeo (Sauber) F1-es csapatába. A témában jártas források akkor előrehaladott tárgyalásokról írtak, majd néhány héttel később már arról szóltak a hírek, hogy Michael Andretti a Sauber részvényeinek 80%-át felvásárolta. Ez a szappanopera október 27-én ért véget azzal, hogy a tárgyalások kútba estek, az Alfa Romeo csapata pedig maradt Finn Rausing kezében.
Azóta csend volt a témában, péntek este azonban Mario Andretti váratlanul megtörte a csendet és a Twitteren bejelentette, hogy fia beadta a családi csapat nevezését a 2024-es idényre, minden erőforrással rendelkezik és várja az FIA elbírálását. Michael ezt követően a Motorsport.com megkeresésére megerősítette, hogy a hír valóban igaz, de további hírekkel nem tud szolgálni. A lap egy névtelen forrásra hivatkozva arról is ír, hogy egy fejvadász szervezet tárgyalásokat folytat egy egyelőre meg nem nevezett csapat 2024-es nevezéséről, a hírek szerint ez lehet az Andretti Autosport – vagy ahogy neveznének, Andretti Global.
Michael has applied to the FIA to field a new F1 team starting in 2024. His entry, Andretti Global, has the resources and checks every box. He is awaiting the FIA's determination.
— Mario Andretti (@MarioAndretti) February 18, 2022
Noha Mario Andretti konkrétan azt írja, hogy fia az FIA-hoz fordult, azt fontos tudni, hogy hivatalosan nevezés jelenleg nincs a világbajnokságba, így az sem ismert, hogy pontosan hogyan nézhet ki egy ilyen eljárás. Ami gondot jelenthet Andrettiék számára, az az új Concorde-szerződéssel megállapított kétszázmillió dolláros nevezési díj, amely a meglévő tíz csapat védelmét szolgálja. Ez az összeg a 2010-ben nevezett három új csapat, a Lotus/Caterham, a Virgin/Marussia/Manor és a HRT elbukása után lett beépítve az egyezménybe, amellyel az F1 és az FIA is egyértelművé tette, hogy csak komoly csapatok jelentkezését veszik fontolóra. Az utolsó csapat, amely újoncként lépett be a Forma–1-be, az ugyancsak amerikai Haas volt 2016-ban.