Küszöbön a megállapodás a Red Bull Racing és a Porsche között

Sajtóértesülések szerint a Red Bull Racing előrehaladott státuszban van a Porschével folytatott tárgyalásokat illetően, melynek értelmében a német márka 2026-ban hosszú kihagyást követően térhetne vissza a Forma–1-be!

A Volkswagen Csoport már jó ideje mérlegeli az F1-be való belépést a 2026-ban érkező új generációs erőforrások keretében, a gyártók közötti megbeszéléseken a Porsche és az Audi képviselői is részt vettek az elmúlt hónapokban. Az október végén felmerült hírek szerint a két márka közösen fejlesztene ki egy új erőforrást, melyet aztán ki-ki a saját nevén versenyeztetne. Ily módon a Porsche a McLaren-, az pedig Audi a Williams partnere lehetne 2026-tól, míg a német Bild egy Red Bull-Audi együttműködésről számolt be.

Azóta előkerült egy harmadik verzió is, miszerint a Porsche inkább a Red Bull-lal lépne szövetségre, a Motorsport-Total.com birtokába jutott információk szerint pedig a felek tárgyalása mára már olyannyira előrehaladott státuszban van, hogy a végleges megállapodáshoz már csak a Volkswagen Csoport tisztségviselőinek hozzájárulása szükséges. Ez pedig márciusban meg is történhet, a tárgyalásokat pedig elősegítheti, hogy a VW Csoport motorsport programjáért felelős igazgatója, Fritz Enzinger a Red Bull Racing szaktanácsadójához, Dr. Helmut Markóhoz hasonlóan ugyancsak osztrák és mindketten kulcsszerepet töltenek be az egyeztetések során.

Az Audi számtalan szép sikert ért már el a motorsport különböző szakágaiban, de a Forma–1-ben még nem voltak érdekeltek korábban [fotó: Alessandro Prada / Wikimedia Commons]

A Red Bull és a Porsche képviselői egyelőre semmiféle konkrétumot nem árultak el. Marko tavaly azt mondta a Red Bull saját kezelésében lévő Servus TV-nek, hogy „nagyon sok céggel beszélt”, majd amikor a Red Bull-Porsche együttműködésről kérdezték, annyit felelt, hogy folyamatosan tárgyalnak, de még semmi nem végleges. A Porsche vezérigazgatója, az F1-es konzultációkon is jelen lévő Oliver Blume korábban mindössze annyit nyilatkozott, hogy elégedettséggel tölti el a Forma-1 azon irányzata, hogy a szintetikus üzemanyagokat helyeznék előtérbe, míg a Porsche motorsport programjainak általános igazgatója, Thomas Laudenbach novemberben úgy fogalmazott, hogy „a potenciális belépés feltételei most megvalósulóban vannak”.

Mint az azóta kiderült, a Honda 2025-ig a Red Bull partnere marad, ami azért lényeges, mert a Red Bull Powertrains így 2026-ban újonc gyártóként léphetne be a Forma–1-be, kihasználva azokat az engedményeket, amelyeket az új beszállítók részére adnának. Mivel négy év múlva a Porsche is újoncnak számítana, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a németek a Red Bull-lal párhuzamosan fejleszthetik az erőforrásokat, hogy aztán a végén egyeztessenek a fejleményekről és kialakítsák a végleges formulát.

A Porsche 1958 és 1964 között volt jelen gyári csapatként a Forma–1-ben, ez idő alatt egy pole-pozíció és egy futamgyőzelem fűződik a nevükhöz, mindkettőt Dan Gurney szerezte 1962-ben. 1983-tól 1987-ig a McLaren használta TAG Heuer néven a stuttgartiak turbómotorjait (a svájci luxusóragyártó állta a Porsche motorfejlesztési költségeinek nagy részét), ehhez az időszakhoz két egyéni és három konstruktőri vb-cím fűződik. 1991-ben, a turbómotorok betiltása után még a Footwork partnereként visszatértek, a gigantikus méretű, V12-es motor azonban gyenge és megbízhatatlan is volt. A brit kiscsapat hat reménytelen futam után átpártolt a Fordhoz, a Porsche pedig beszüntette Forma–1-es projektjét, amely szünet azóta is tart.

Ami a McLarent illeti, a wokingi istálló korábban cáfolta azokat a híreket, miszerint az Audi felvásárolta volna a csapatot. Azt azonban megerősítették, hogy felderítő jellegű tárgyalásokat folytattak, viszont mielőtt bármilyen együttműködésbe is belevágnának, szeretnék megvárni, amíg a Volkswagen Csoport végleges döntést hoz F1-es terveiről.

Címlapkép: Porsche Motorsport
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.