Bemutatta idei versenyautóját az újjászerveződő Alpine csapata

Végre kiderült a nagy titok: hogyan fognak kinézni az Alpine autói a BWT-vel való szövetségre lépés után? A francia márka csapata rögtön két színtervet is prezentált.

A BWT 2017-ben lett a Force India főszponzora, majd követték a silverstone-i istállót a Racing Pointtá, majd Aston Martinná alakulásban is. Az Aston azonban 2021-re a jellegzetes brit versenyzöld színtervre váltott, ráadásul névadó főszponzori megállapodást kötöttek a Cognizant céggel, a vízlágyító berendezések gyártásával foglalkozó vállalatnak így a továbbiakban nem állt érdekében Lawrence Strollék támogatása. Az utóbbi hónapokban több pletyka is felmerült a nemzetközi sajtóban, hogy az osztrák cég idéntől az Alpine partnere lehet, február 11-én pedig ezt meg is erősítették. Az már akkor kiderült, hogy a két A522-es színtervében markánsan meg fog jelenni a rózsaszín, de hogy ez pontosan mit jelent, azt csak a hétfő este tartott autóbemutatón tudtuk meg.

Jól harmonizál az Alpine-kékkel a BWT rózsaszínje

A kék-rózsaszín festés mellett az Alpine új autóján érdekes technikai megoldások is szemrevételezhetőek, mint például az elől és hátul eltérő koncepciójú kerékfelfüggesztések, a riválisokéhoz képest jobban megemelt orr, valamint szinte minimális oldalsó légbeömlők hűtőkopoltyúkkal.

Az enstone-i csapat emellett bemutatott egy másik, rózsaszín alapszínű festést is, amely majd a téli teszteken, valamint a szezon első két hétvégéjén lesz használatos. A kék autóval tehát elsőként április 8-án, az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén találkozhatunk.

A téli teszteken és a szezon első két futamán ezzel a színtervvel köröz majd a két A522

Ezzel már csak az Alfa Romeo adós idei versenyautójával, amelyet egy fioranói filmforgatási napon már lencsevégre kaptak, bemutatót azonban nem tartottak és a hírek szerint nem is fognak, csak a barcelonai shakedown után lesz egy hivatalos leleplezés.

Címlapkép: BWT Alpine F1 Team
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.