Nem lesz Orosz Nagydíj 2022-ben!

Péntek délután a Forma-1 bejelentette, hogy az ukrajnai háború, valamint az emögött álló politikai ellentétek miatt 2022-ben nem utazik el a Száguldó Cirkusz mezőnye Oroszországba.

„Az FIA Forma–1-es világbajnokság olyan országokba látogat el a világ minden táján, amelyek pozitív jövőképet képviselnek, hogy egyesítsék az embereket, összehozzák a nemzeteket” – olvasható a hivatalos közleményben.

„Szomorúan és döbbenten figyeljük az ukrajnai fejleményeket, egyúttal reménykedünk a jelenlegi helyzet gyors és békés rendezésében. Csütörtök este a Forma-1, az FIA és a csapatok megvitatták sportágunk álláspontját, és az összes érintett egybehangzó álláspontja szerint a következtetés született, hogy az Orosz Nagydíjat a jelenlegi körülmények között lehetetlen megrendezni.”

Látható, hogy a közlemény konkrétan nem mondja ki, hogy biztosan elmarad a verseny, a szövegkörnyezetből azonban egyértelműen erre lehet következtetni. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy az Orosz Nagydíj promótere a versenyt nem töröltként, hanem felfüggesztettként írta le, és arra ösztönözte a jeggyel rendelkezőket, hogy ne kezdeményezzenek visszatérítést.

Sajtóértesülések szerint Oroszország helyett Törökországban rendeznek futamot idén, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg. Szocsi mindenesetre ezzel elbúcsúzott a Forma–1-től, jövőre ugyanis már a Szentpétervár melletti Igora Drive pálya rendezi az Orosz Nagydíjat.

Címlapkép: James Moy / Alamy Stock Photo
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.