Hajlamosak vagyunk elfeledkezni azokról az emberekről, akik hétvégéről hétvégére viszik vásárra a bőrüket annak érdekében, hogy mi a helyszínen, TV-n keresztül, vagy különböző online felületeken élvezhessük a versenyeket – sportbírók, tűzoltók, fotósok. Az alábbi interjúban Kollár Gergővel beszéltettünk, akit fiatalon fertőzött meg a benzingőz és azóta sem ereszti.
Először is köszönjük, hogy elfogadtad az interjút. Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb motorsport fan legalább egyszer elgondolkodott rajta, hogy vajon milyen lehet fotóriporternek lenni: tudsz arról mesélni, hogyan is kerültél bele ebbe a közegbe, esetleg hogy élted meg az első éles bevetésed?
Szia, én is köszönöm szépen a lehetőséget! Igazából nem is tudom hol kezdjem, rengeteg az élmény, gondolat, de az igazság az, hogy már akkor benne voltam ebben, mikor még meg se születtem. Emlékszem mikor kiskoromban Fater [Kollár Attila – szerk.] válogatta a képeket és nagyon óvatosnak kellett lennünk. Már 10 évesen próbálgattam a gépet, de ha az első bevetést mondanám, akkor 14-15 évesen már lelkesen jártam egy kettő versenyre, amikor épp nem három napos volt és eltudtam én is menni. Emlékeim szerint egy tereprally futam lehetett az első komolyabb bevetésem.
Akik aktívan követik a Facebook oldalatok azok láthatják, hogy leginkább rally és rallycrossra van a fókuszban. Ez személyes döntés/preferencia?
Kicsit összetett ez a része a dolognak, mert Faternak ez a hivatása, a megélhetése, és én szívesen besegítek neki, mert szeretem csinálni. Többségben rally és rallycross igen, egy ideig tereprally is sokat volt, de már csak a „fontosabbak” vannak előnyben, ettől függetlenül minden előfordul ami rallysport.
Van bármi különleges módja az akkreditáció szerzésnek a különböző versenyekre?
A legtöbb verseny amire megyünk, mind MNASZ rendezvény, nekünk pedig éves MNASZ sajtóigazolványunk van.
Mint fotóriporter, van esetleg kedvenc szakágad vagy szériád?
Természetesen a Rallycross, itt megkapok minden jót!
És mint “magánember”?
Dakar, WRC, Rallycross EB amit követni szoktam, ezen felül ha belebotlok bármi jóba, még ha nem is egész évben, de egy két verseny erejéig követem, például Super Trophy Race, Baja 500.
A legtöbben csak mint nézők veszünk részt versenyhétvégéken, így általában a számunkra érdekes idősávban (vagy napon) töltünk a pályán pár órát. Nektek mennyivel korábban kezdődik és végződik a nap?
Mondhatni alsó hangon egy bő 12 órát napi szinten. Tegyük fel rallycross verseny hétvége van, nézői szempontból a két versenynapon kimennek és ahogy vége a döntőnek, mindenki pakol és már mennek is haza. Reggel nekünk időben kell menni, hogy kiérjünk, elkapjuk a készülődést, ne maradjunk le senkiről és semmiről, és amint vége a versenynek, menni kell a depóba életképeket készíteni, és mivel sok emberrel jóba vagyunk, elég hosszúra eltud nyúlni a nap vége. Sose volt arra példa, hogy este 8 óra előtt hazaérjünk.
Ez azért nem kevés idő, főleg ha már pénteken ott kell lennetek. Hogy lehet ezt a munkával meg szabadidőddel összeegyeztetni?
Nagyon ritkán fordult elő, hogy pénteket kellett kivennem, mert többségben mindig meglehetett oldani, hogy munka után induljak, vagy csak szombat vasárnap volt verseny és kényelmesen elmentem.
Szóval hobbi, munka, vagy szerelem?
Nekem ez egy erős hobbi, szeretem csinálni, és aminek örülök, hogy elértem egy szintet, mert sokan felfigyelnek a képeimre.
Szabad tudni milyen felszerelést használsz ma? Tudjuk, hogy nem a fényképező, hanem a fényképész készíti a képeket, de azért nem mindegy, hogy okostelefon, vagy profi fényképezőgép
Canon 7D Mark II vázat, 70-200,24-105,50-es obikkal. Igen van különbség, rengeteg. Egy jó beállított képet telefonnal is lehet készíteni, de egy sportfotózásra mindenképp „nagygépet” érdemes használni.
Anélkül, hogy bármiféle titkod elárulnád, tudsz arról mesélni hogyan készül el a tökéletes kép?
Sok mindentől függ, versenytől, helyszíntől, időjárástól, stb. Egy kanyarban is van 10 opció, de lehet, hogy egyikre se érzek rá, és ha nem érzem, hogy olyan jó lenne, akkor mindenképp keresek egy másikat, mert ha nincs meg a lelkesedés, akkor a kép minősége bánhatja. Ha rallycrossból indulunk ki akkor szerencsésnek mondhatom magam, mert az esetek 90%-ában bármiféle esemény történik, mindig lencse végre kapom a dolgot.
Ehhez hány képet kell ellőni?
A kép készítés megint sok mindentől függ, de volt olyan hétvége hogy 5000 kép készült.
Van-e esetleg időd más hobbira is?
Természetesen. Hétköznap, munka után van időm bármire, plusz nekem az évek múlásával viszonylag sok hétvégém felszabadult, mert versenyek se egész évben vannak.
A hazai fotóriporter és egyéb technikai közeg (sportbírók, szervezők, tűzoltók, stb.) relatíve szűk. Családias a légkör, vagy vannak olyan “ambíciózus” fotósok, akik ember embernek a farkasa szintre viszik a dolgot?
Is-is. Mindenhol megvan a családias légkör, ahova szívesen mész, de vannak olyan helyek is, ahol csak megfordul az ember.
Mi a legkedvesebb, sportfotózáshoz köthető élményed, akár pályán, vagy azon kívül? Lettek fanjaid azok a pilóták közül, akikről képeket lőttél?
Fater miatt engem rengetegen ismernek, ezáltal sokan jönnek oda. A legkedvesebb élményem amire a mai napig nagyon boldogan visszagondolok, mikor megkeresett Milán, és megkért, hogy fotóznám-e. Mai napig köszönöm neki a lehetőséget, és örülök neki, hogy egy nagyon jó barátság is kialakult vele.
“Motorsport is dangerous” – áll minden jegyen és hallottuk mi is sportbírói képzésen. Akárcsak a sportbírók és beavatkozók, ti is a veszélyzónából követitek a versenyeket. Mennyire érzed valósnak a veszélyt? Milyen gyakran kapod meg, hogy eléggé tökös hobbid van?
Aki tudja mivel jár egy ilyen hétvége, attól kapom a támogató szavakat. Előfordul, hogy nem csak támogató szavakat kapok, hanem kínálnak innivalóval, rágcsával, amiket többségben nem fogadok el, mert szerény vagyok, de van az a pillanat amikor nem lehet rá nemet mondani, mivel sűrű a nap, nincs megállás, és lehet elraktam reggel egy szendvicset, de az idő azt mutatja, hogy már délután 5 óra van. Veszélyesnek nagyon veszélyes, mert bármikor bármi megtörténhet, még úgy is, hogy nem feltétlen a pálya szélén vagy. Sok esetben nem értem a nézőket, mert ők nem látni akarnak, hanem minél közelebb kerülni a pályához, ezzel együtt minket is még jobban beljebb szorítanak.
Ha jól tudom korábban több külföldi versenyre is eljutottatok. Mennyiben más ez? Mik voltak azok a versenyek vagy helyszínek amiket kiemelnél?
Egy bakancslistás verseny volt nekem az egyik, San Marinoban a Rally Legend. Sokkal másabbnak nem mondanám, egy két helyen jó volt a közeg, de azért előfordult, hogy a pályabírónak kiállítót olaszok se voltak a helyzet magaslatán, ettől függetlenül hatalmas élmény volt. A következő bakancslistás versenyt még nem kiabálom el, ha kijutok, utána hozom is a szuper képeket!
Maradt még más is azon a listán?
Van még egy jó pár, ha az időm és a pénz úgy engedi, akkor kijutok ezekre!
Facebookon láttam az egyik elképesztő képet amit egy gyönyörű Lancia Rally 037-ről készítettél, ami előtt le a kalappal. Bevallom, egyből az ugrott be, hogy milyen jól mutatna a dolgozószobám falán. Lehetséges tőletek képeket vásárolni?
Köszönöm szépen! Igen, teljes mértékben lehetséges, Fatert kell vele megkeresni, mert én csak a képeket készítem! Ahol lehet, támogatom őt, ezzel is segítem a munkáját!
Mit üzennél azoknak, akik az interjú után eltökélték, hogy ők is motorsport fotóriporterek lesznek?
Nagyon készüljenek fel, mind lelkileg és mind testileg, mert vagy 110%on vagy egésznap, vagy megy minden a levesbe.
Végezetül egy lazább kérdés: érdekel a fotózás más területe is, mint koncert vagy modell fotózás, vagy abban nincs kihívás, ha a fénykép alanya nem 150 kilóméter/órás sebességgel közelít feléd?
Volt részem nem csak autósportban fotózni, például pár jóbarátomnak az esküvőjén fotóztam nem olyan rég, abban is nagyon sok kihivás van ugyanúgy mint a rallyban, de a lépés számláló nem 16 ezer, hanem csak 4-5 ezer. Modellfotózás felér egy autómodell fotozással is. Autósportban egyik nehéz dolog, hogy ha lemaradtál róla, akkor „így jártál”. Nagyon sokan abba a hibába esnek, hogy elmegy előttük az autó, és már nézik a gépet, hogy milyen képeket csináltak, közbe meg a hátuk mögött borul fel az autó.
Köszönjük, hogy betekintést nyerhettünk a motorsport fotózás mindennapjaiba!
Én köszönöm szépen még egyszer a lehetőséget, és faternak is, hogy eljutottam idáig!
