Izgalmas és a végéig kiszámíthatatlan időmérőt hozott a királykategória. A Ducati, a Honda, a Suzuki és a KTM is esélyesnek tűnt az első helyre, a Yamaha viszont nagyon el van tűnve.
Q1
Már a Q1 is okozott meglepetéseket. Kezdjük azzal, ahogy a címvédő, Fabio Quartararo is a továbbjutásért volt kénytelen küzdeni. Ez végül éppen, de össze is jött neki, de még így is kikapott Brad Bindertől, aki szintén bevitte a KTM-et a legjobb tizenkettőbe.
A legmérgesebb Johann Zarco lehetett, akinek elvették az utolsó, talán továbbjutást érő gyors körét, miután azt sárga zászlónál futotta és nem lassított le Darryn Binder bukásánál.
MotoGP Q1 végeredménye:
Q2
A Q2-ben Marc Marquez egyértelműen a szélárnyékra játszott: először Joan Mirtől, később pedig Francesco Bagnaiatól lopott szélárnyékot és szerzett ezzel előnyt az egyenesben. Jól látszott a különbség, a Hondával így jobb végsebességet tudott elérni, mint az egyenesekben továbbra is leggyorsabb Ducatik.
Ha már az olaszokat említjük, így az időmérőre összekapták magukat, a két gyári motor is végig ott mozgott az eredményjelző tetején. Jött azonban a privát Pramac motorral Jorge Martin, aki ismét borsot tört a nagy csapat orra alá. A spanyol tavaly után ismét pole-ba repítette a motort, mögötte a nagy szenzációt azonban Enea Bastianini okozta. A Gresini Racing versenyzője hatalmas körön volt a végén, utolsóként szelte át a célvonalat és minimálisan maradt csak le élete első pole pozíciójáról. Ettől függetlenül elégedetten nyilatkozott, hiszen ez így is eddigi legjobb rajthelye a királykategóriában.
Az első sorba még Marquez fért oda, megelőzve Jack Millert és a változatosságot tovább fokozó Aleix Espargarot, aki nagyot ment az Apriliával.
Rettenetesen gyengén sikerült a gyári Yamaha időmérője. Bár mindkét versenyzőjük ott lehetett a Q2-ben, az időmérő második szakaszának a vert mezőnyében végeztek.
BACK-TO-BACK QATAR POLES! 🤜🤛@88jorgemartin STRIKES FIRST! 🥇#QatarGP 🇶🇦 pic.twitter.com/9G6lodHUiY
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 5, 2022
MotoGP Q2 végeredménye:
1. | 89 | Jorge Martin | Ducati | 1’53.011 | |
2. | 23 | Enea Bastianini | Ducati | 1’53.158 | 0.147 |
3. | 93 | Marc Marquez | Honda | 1’53.283 | 0.272 |
4. | 43 | Jack Miller | Ducati | 1’53.298 | 0.287 |
5. | 41 | Aleix Espargaro | Aprilia | 1’53.319 | 0.308 |
6. | 44 | Pol Espargaro | Honda | 1’53.346 | 0.335 |
7. | 33 | Brad Binder | KTM | 1’53.350 | 0.339 |
8. | 36 | Joan Mir | Suzuki | 1’53.407 | 0.396 |
9. | 63 | Francesco Bagnaia | Ducati | 1’53.411 | 0.400 |
10. | 42 | Alex Rins | Suzuki | 1’53.481 | 0.470 |
11. | 20 | Fabio Quartararo | Yamaha | 1’53.635 | 0.624 |
12. | 21 | Franco Morbidelli | Yamaha | 1’53.982 | 0.971 |
Címlapkép forrása: pramacracing.com