Az még talán várható volt, hogy a Katarban híresen erős Ducati fog nyerni, de hogy nem a gyári, és még nem is a Pramac… A rajtnál még a Hondák tűntek a legerősebbnek, miután a két Repsol Honda jött el az első két helyen. Mögéjük Brad Binder kapaszkodott fel a KTM-mel, a Ducatik pedig Bastianini kivételével alaposan visszaestek. A Yamaha kivételével viszont minden motormárka ott volt elejében. Azért a világbajnoki címvédő is nyert pár pozíciót az első körökben, Quartararo ekkor hetedik volt.
Marc Marquez sokáig követte csapattársát a második helyen, és úgy tűnt, vár az alkalomra, hogy mikor vált ritmust. De ez már nem az az időszak, amit régen megszoktunk, ugyanis míg Espargaro maradt az élen, Marquezt szép sorban előzgették. Közben többen is a sóderágyban fejezték be a futamot, de az élmezőnyben mindenki talpon maradt. A gyári Ducatik vesszőfutása viszont folytatódott: előbb Miller állt ki, majd Bagnaia esett el, miközben Martint próbálta megelőzni – így hárman is nulláztak az olaszoknál.
Bastianini lendülete nem állt meg Marquez megelőzésénél. Nem sokkal utána Binder mellett is elment és üldözőbe vette az addig magabiztosan vezető Espargarot. Néhány kör alatt eltüntette az egy másodperces hátrányt, majd amolyan Ducatisan kikerülte az egyenesben. Espargaro el is rontotta a következő féktávot, így az utolsó pár körben már nem volt harc az első helyért. A Repsol Honda mellett még Binder is elment. A másik lendületben lévő pilóta Aleix Espargaro volt a Ducatival, aki simán megelőzte Mirt és Marquezt is, a testvére ellen viszont már volt esélye.
Rossi tanítványainak nagy napja
Az utolsó körben vészesen fogyni kezdett Bastianini előnye, de a Gresini Ducati pilótája nem hibázott. Binder előtt 3 tizeddel célbaérve pályafutása első győzelmét szerezte – micsoda történet azok után, hogy 1 évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt Fausto Gresini, a csapat alapítója. Nem mellesleg a hétvégén mindhárom kategóriában olasz győzelem született – ráadásul mind Rossi tanítványai. Brad Binder második helyen a KTM-mel azon a pályán, ahol az élmezőny környékén se voltak még. Pol Espargaro meglepetésre jobb volt Marqueznél ezen a versenyen, így dobogóval nyitja a szezont, Aleix Espargaro pedig 4. az Apriliával. Az első hat helyen így is öt különböző márka, hiszen Marc Marquez mögött már a két Suzuki jött be. A Yamahának viszont ha nem fájt eléggé ez a hétvége, akkor Zarco a befutóra még legyorsulta Quartararot, így a címvédő egy 9. hellyel kezdte az idényt.
Kép forrása: motogp.com, MotoGP Twitter