Feltartóztathatatlanul közeledik a szezonrajt, ennek következő állomásaként a gumikat szállító Pirelli közzétette, hogy az első néhány futamon melyik keverékekből válogathatnak a csapatok.
A Bahreini Nagydíjon nem csak az új fejlesztésű autók, hanem a 18 inches kerekek is debütálnak a Forma–1-ben, amihez új konstrukciójú Pirelli-abroncsok is társulnak. Az olasz gyártó ma nyilvánosságra hozta, hogy mely keverékekből választhatnak az első három nagydíjon a csapatok. A szabályok alapjai nem változtak 2021 óta: a cég összesen ötféle keveréket gyárt (a legkeményebb az ún. C1-es keverék, majd így haladunk egészen C5-ig), amelyből egy adott hétvégén három elérhető, és a háromból legalább kettőt használni kell a futamon minden versenyzőnek. Lényeges módosítás tavalyhoz képest viszont, hogy az időmérő edzések Q3-as szakaszába bejutó versenyzőknek ezentúl nem lesz kötelező a Q2-ben használt szetten rajtolni, minden futamon teljesen szabad gumiválasztás lesz.
A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a három legkeményebb keverékből, vagyis a C1-esből, a C2-esből és a C3-asból válogathatnak a csapatok. Ez egy fokkal konzervatívabb döntés, mint a tavalyi, az előző évben ugyanis a három középső keveréket, a C2-est, a C3-ast és a C4-est vitte a Pirelli Sakhirba. Ez a kiosztás ellenben megmarad Jeddah-ra, ahol már tavaly is ugyanez volt a helyzet, jóval érdekesebb viszont a naptárba két év kihagyást követően visszatérő, azóta alaposan átalakított Melbourne helyzete. Az Ausztrál Nagydíjon ugyanis a C2-es és a C3-as keverék után nem a soron következő C4-es, hanem a C5-ös lesz a lágy szett, tehát egy lépcsőfok kimarad – ilyenre utoljára 2018-ban volt példa.
nagydíj | kemény | közepes | lágy | |
1. | Bahreini Nagydíj | C1 | C2 | C3 |
2. | Szaúd-arábiai Nagydíj | C2 | C3 | C4 |
3. | Ausztrál Nagydíj | C2 | C3 | C5 |