A Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz autózta a leggyorsabb a bahreini teszt második napján, majd a nap végén Kevin Magnussen kihasználta, hogy egyedül lehet a pályán…
Erős napsütés és heves széllökések közepette került sor a második tesztnapra Bahreinben. A nap első idejét a McLaren-Mercedes teljesítette, melynek volánja mögött ma is Lando Norris ült, miután Daniel Ricciardo továbbra is betegséggel küzd. A brit pilóta 1:38.953-as idejét Esteban Ocon döntötte meg, az Alpine a mai napon rózsaszínben körözött. A francia egy hűtőkört követően megpróbálkozott megdönteni előzőleg futott 1:36.472-es körét – melyet a C3-as keveréken ért el –, és noha az első és a harmadik szektorban javított, végül nem bizonyult gyorsabbnak.
Az első óra végén Charles Leclerc állt az élre 1:34.366-tal, majd fél órával később Ocon ismét felülkerekedett, igaz, ezúttal már egy C4-es szetten. Az 1:34.276-os kör a délelőtt legjobbja maradt, és Leclerc sem tudott javítani, a monacói maradt a 2. helyen. Mögöttük Verstappen és Vettel következett, az ötödik pedig Norris lett – a brit pilóta legjobbját, egy 1:36.354-es körét a Pirelli kísérleti jellegű, jelölés nélküli keverékén futotta. Ugyanezzel próbálkozott honfitársa, George Russell is, a Mercedes pilótája ráadásul többnyire aerodinamikai szenzorokkal felszerelve körözött, és csak azt a Nicholas Latifit előzte meg, akinek Williamse félidő környékén lángra kapott. A jobb-hátsó fék gyulladt ki, amit követően többször nem is hajtott ki a pályára a kanadai, az edzést pedig majdnem negyven percre meg kellett szakítani.
Az utolsó órába lépve Vettel autója is megállt, a német pilóta a 4-es kanyarban állt félre. A felvételek tanúsága szerint az 5-ös rajtszámú Aston Martin egy rajtgyakorlatot követően kezdett el akadozni, majd hamarosan meg is állt. Néhány perccel az edzés vége előtt a jelzőberendezések próbája céljából egy piros zászlós megszakítást is elrendeltek, majd később egy kollektív rajtpróbát is lebonyolítottak.

Ocont délután többen is megelőzték, sőt a francia még egy piros zászlós megszakítást is előidézett. Az Alpine mérnökei elővigyázatossági okokból állították le az autót, miután némi anomáliát véltek felfedezni a bejövő adatsoron. A tavalyi hungaroringi győztes később vissza tudott térni a pályára és meg sem állt 111 körig, de délelőtti idején már nem tudott javítani. Ez végül egy összesített 5. helyhez volt elegendő. Nem sokkal Ocon után Norris miatt is meg kellett szakítani a körözést, a McLaren eddig eléggé szenved az új fékrendszerrel.
Ocon idejét nagyjából másfél órával a nap vége előtt Carlos Sainz döntötte meg, a spanyol pilóta 1:33.532-es idejét egy C4-es szetten futotta. Ugyanilyen abroncsokkal felszerelve jött be ideiglenesen a 2. helyre Lance Stroll 1:34.064-gyel, az utolsó órában azonban beszállt a meccsbe a tavalyi év két főszereplője, Max Verstappen és Lewis Hamilton is. Előbb a holland javított és bejött harmadiknak C4-es gumival, idejét azonban Hamilton megdöntötte – igaz, ő a C5-ös, vagyis a leglágyabb szettet használta. Az utolsó tíz percben aztán Verstappen tovább gyorsult és 1:34.011-gyel feljött a 2. helyre Sainz mögé, még mindig C4-en.
Verstappen és Sainz bemutattak még egy látványos küzdelmet is, mely alapján látszólag valóban közelebbről tudják követni egymást az autók, ami a szabályváltoztatások egyik fő célja volt. Jelen sorok írásával egyidejűleg pedig a McLaren megerősítette, hogy Daniel Ricciardo megfertőződött a koronavírussal, így holnap sem ülhet autóba az ausztrál, és örülhet, ha egyáltalán a jövő hétvégi szezonnyitó futamra versenyzésre alkalmas állapotban lesz.

Ezzel azonban még nem ért véget a nap, ugyanis ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a csapatok végül megállapodtak abban, hogy a tegnap délelőtt kimaradt edzésidő pótlására a Haas kapjon némi extra pályaidőt. Kevin Magnussen ma este körözhetett egy órát egyedül, holnap reggel szintén lesz hatvan magányos perce, a nap végén pedig Mick Schumacher maradhat két órát. Magnussen alaposan ki is használta a mai alkalmat, 1:33.207-tel ugyanis megfutotta a nap legjobb idejét.
