🇺🇸 IMSA: Cadillac első sor Sebringben, Bourdais körrekorddal a pole-ban

Körrekordot döntött és ezzel megszerezte a pole-pozíciót a sebringi 12 órás versenyre Sébastien Bourdais, míg a GT3-asok szoros meccsét Daniel Serra nyerte!

Tavaly még a JDC-Miller Motorsports színeiben győzött Sebringben Sébastien Bourdais, idén pedig már a Chip Ganassi Racing csapatát erősítve pályázik az újabb diadalra. Ennek első lépését meg is tette, ugyanis egy igencsak erős, 1:45.166-os körrel a pole-pozícióba kvalifikált, ami egyébként DPi-körrekordnak számít ezen a pályán. A francia több mind két tizeddel javította meg a csúcsot, azonban figyelemreméltó módon nem csak ő, hanem még Pipo Derani, Ricky Taylor és Alex Lynn is befértek az eddigi legjobb idő alá. A pole-pozícióról amúgy mindössze 26 ezred döntött Bourdais javára, de még az 5. helyezett Mike Rockenfeller is csak négy tizeddel maradt el. A daytonai győztes Meyer Shank Acura csak 6. lett, míg a hetedik DPi-autó, a JDC-Miller Cadillac csak a 10. helyről rajtolhat, miután Tristan Vautier balesetezett a kvalifikáción.

LMP2-ben Ben Keating hozta szokásos jó formáját és több mint hat tizeddel verte Henrik Hedmant, ezzel kategóriapole-t szerezve a PR1/Mathiasen csapatnak. A gárda másik Orecáját Steven Thomas a 3. helyre hozta be, őt pedig Merriman, van Eerd, Farano, Andersen és McGuire követték. Az LMP3-as géposztály egy kimondottan élvezetes csatát hozott és végül a 74-es Riley Motorsports Ligier győzött, Gar Robinson mindössze 35 ezreddel múlta felül Jarrett Andrettit.

A két GT-kategória közös edzését beárnyékolta John Potter balesete, az amerikai pilóta a 10-es kanyarban törte össze az Aston Martint. A piros zászlós megszakítás ideje alatt hat autó (#66, #28, #21, #47, #42, #97) sorakozott fel a boxutca végén az újraindítást várva, ez azonban az IMSA szabályzata szerint tilos, így mindannyiuknak le kellett tölteniük egy áthajtásos büntetést. Európában nem túl megszokott ez a szankció egy időmérő edzésen, itt azonban bevett szokás, és arra pont elég volt, hogy az érintett pilótáknak egy nagyon kemény felvezető kör után egyetlen esélyük maradjon gyorskört teljesíteni.

A pole-pozícióról a GT3-as mezőnyben is rendkívül szoros csata döntött, a végső győztes Daniel Serra ugyanis mindösszesen 17 ezreddel múlta felül a TR3 Racing Lamborghinijét vezető Mirko Bortolottit. A következő öt helyen a “sima” GTD-kategória legjobbjai következtek, élükön Zach Robichonnal. A Wright Motorsports Porschéja szokás szerint csak pár századdal győzött a Turner Motorsports BMW előtt, de még Russell Ward is egy tizeden belül volt a Winward Racing Mercedesszel. Utóbbi teljesítménye különösen megsüvegelendő, az egyik tegnapi edzésen ugyanis elszenvedett egy elég komoly balesetet.

>> Részletes eredmények <<

A sebringi 12 órás verseny magyar idő szerint 15:10-kor rajtol, élőben lehet nézni az IMSA TV-n.

Címlapkép: Cadillac
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.