🇧🇭 F3: Bearman nyerte az újoncok csatáját a pályán, de utólag Hadjart sorolták az első helyre!

A Prema Racing újonc versenyzője, Oliver Bearman ért célba elsőként az F3-as szezonnyitó futamon Bahreinben, az ifjú brit azonban utólag kapott egy ötmásodperces büntetést, így végül Isack Hadjart hirdették ki győztesnek. Drámai jelenetek rögtön az év elején!

Szép napsütéses időben kezdődött meg a 2022-es Formula–3-as bajnokság Bahreinben. A nyitóversenyt a Carlin újonca, Zak O’Sullivan kezdhette a pole-pozícióból, miután a tegnapi időmérő edzésen ő végzett a 12. helyen. A brit pilóta mellől honfitársa, az ugyancsak újonc Oliver Bearman várhatta a piros lámpák kialvását, mögöttük pedig Vidales, Hadjar, Smolyar, Maloney és Correa sorakoztak. Nem állhatott fel a rajtrácsra Kush Maini: az indiai eredetileg a 3. helyen zárta a kvalifikációt, utólag azonban törölték az eredményét, mert elmulasztott egy kötelező mérlegelést.

A rajtot Bearman egy leheletnyivel jobban kapta el, ahhoz azonban nem volt elég lendületelőnye, hogy átvegye az első helyet, O’Sullivan szép védekezést bemutatva tartotta magát az élen. Mögéjük a tesztidőszak leggyorsabbja, Isack Hadjar jött fel a 3. helyre, de nem tudott sokáig ott maradni, hamar visszacsúszott David Vidales és Zane Maloney mögé, az 5. pozícióba. Roman Staněk az első kör végén rögtön a boxba hajtott, ő egy csatározás közben defektet kapott, ezzel rögvest el is szálltak pontszerzési esélyei.

Staněk esélyei egy defekt miatt hamar elszálltak

O’Sullivan az 5. körig tudott kitartani az élen, ekkor Bearman az első szektor végén megelőzte. A tavalyi Brit Formula–3-as bajnok egy darabig szorosan követte Bearmant, néhány körön belül azonban rohamosan elkezdtek fogyni az abroncsai. A táv végére már egyáltalán nem tudta tartani magát, többen megelőzték és végül csak a 6. helyen ért célba. Nála is rosszabbul jártak az ART Grand Prix versenyzői: Victor Martins és Grégoire Saucy egymással ütköztek, egyiküknek a szárnya tört le, a másik pedig defektet kapott, ami közös, hogy mindketten kiestek. Lesz egy kis elbeszélgetés este a csapatnál, az biztos…

Bearman egyébként tökéletes futamot teljesített, magabiztosan kontrollálta a tempót és életkorát meghazudtoló, szép győzelmet aratott. Csakhogy ezután jött a feketeleves, kiderült ugyanis, hogy a brit több alkalommal is túl szélesen használta a pályát, amiért kapott egy ötmásodperces időbüntetést. Bearman így visszacsúszott a 2. helyre, a győzelmet Hadjar kapta meg, míg a dobogó legalsó fokára Smolyar állhatott fel. Vidales hiába rajtolt az élmezőnyből, de nem tudott sokáig ott maradni és végül csak 10. lett.

Bearman itt előzte meg O’Sullivant, de végül mégsem nyert

Szép felzárkózást mutatott be Arthur Leclerc is. A monacói a 13. helyről indulva tört előre, egyre-másra előzgette ellenfeleit és végül az 5. helyen ért célba. A leintésnél egyébként kis híján célfotó döntött, a Prema versenyzője 15 ezreddel maradt csak el Zane Maloney-tól. A barbadosi újonc ugyancsak szép versenyt teljesített, egy darabig versenyben volt a dobogóért Hadjarral és Aleksandr Smolyarral, de végül ő is a gumikopásra fázott rá. Mindenesetre a 4. hellyel így sincs mire panaszkodnia első futamán.

Ennyi döntött a célban Maloney és Leclerc között

Bár a vége elég furcsa volt, azt mondom, soha rosszabb futamunk ne legyen, és maradjon az egész idény ilyen változatos! Folytatás holnap a főversennyel.

Az első futam végeredménye

Címlapkép forrása: Formula 3 hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.