Sokunk nagy örömére, idén teljesen nézhető órákban rendezik az IndyCar szezon második fordulóját, a Texas Motor Speedway-en. És mióta emlékeim vannak a szériáról, szerintem először láttam időmérőt élőben a pályáról. Amint a címben is megfogalmaztam, nagyon sokáig úgy tűnt, hogy egy “outsider” első sort kapunk, aztán a bajnokságot vezető McLaughlin ismét odacsapott.
Mivel számunkra, európaiak számára kedvező időpontban rendezték az időmérőt is, így a helyszínen, déli órában egyre melegebb lett a pályán, ami a kvalifikáció közepán futókat hozta előnybe. Legalábbis gondoltuk mi, az utolsóként pályára hajtó új-zélandi köréig.
Akik számára újdonság az IndyCar világa, az oválos időmérőkről azt kell tudni, hogy az egyéni bajnokság fordított sorrendjében hajtanak pályára a pilóták, és két mért kört teljesítenek, aminek az átlaga adja a rajtpozíciójukat. Mivel 2022-ben ez az első oválversenyünk, így a csak dőlt kanyarok világában rajthoz álló Ed Carpenter futotta az első köröket, utoljára pedig a St. Pete-ben győző Scott McLaughlin hajtott pályára.
Carpenteren pedig érződött kicsit a “rozsda”, 219.212 mérföldes átlaga pedig már ekkor gyengének tűnt, végül pedig csupán a 21. rajthelyre volt elegendő. A veterán amerikai után a St. Pete-ben falazó David Malukas folytatta a kvalifikációt a DCR Hondával. A litván származású Indy Lights ezüstérmes ugyan 0.6 mérfölddel jobb átlagú köröket futott mint Carpenter, ez utólag nézve csak kettővel jobb rajthelyet ért a számára.
Azon gyanúsan senki sem lepődik meg, hogy a harmadikként pályára hajtó Dalton Kellettet simán verték mindketten, azonban a kanadai messze nem lett tökutolsó az időmérőn (erről picit később). A Foyt pilótát csapattársa, a Tatiana Calderón helyén oválozó Hildebrand követte. Az amerikain pedig nagyon látszott, hogy 5 év óta először vezet a TMS nyomvonalán. Körátlaga majdnem fél mérfölddel gyengébb volt a Kelletténél, és végül utolsó előttiként zárta az időmérőt.
Ekkor hajtott pályára Jimmie Johnson, akire mind nagyon kíváncsiak voltunk, hiszen NASCAR-os évei alatt rengeteget vezetett a pályán, és meg is verte a vezető Malukast, de mindössze két ezred másodperccel (!!!). Az őt követő Devlin DeFrancesco is nagyon hasonló időt futott az említett kettőshöz, pár századdal legyűrve JJ-t. Ők hárman a 17-19. helyekről vágnak neki a holnapi versenynek.
Az utánuk érkező Daly-Rossi kettős már lényeges javulást mutatott. Az Andretti versenyző volt az első, aki 220 mérföld/óra fölötti átlaggal teljesítette két körét, és végül 12. lett az időmérőn (Daly 16.). A következő újoncok már kevésbé brillíroztak. Callum Ilott viszont nem okozott csalódást a saját szinjtén, hiszen Malukas és Carpenter közé kvalifikált a 20. helyre, Kyle Kirkwood ellenben nem örülhet 23. rajthelyének, és ez is jó számára, azt figyelembe véve, hogy a füvet is majdnem megcsípte második körének végén.
Ekkor következett a nap legpozitívabb meglepetése. Felix Rosenqvist már első körén is szélvészgyors volt, stabilan 221 mérföld/órás átlag fölött futva. Ekkor már sejtettük, hogy ez egy nagyon jó rajthelyet jelent majd a svédnek, de szerintem kevesen gondoltuk, hogy megszerzi a pole-t úgy, hogy még 16 pilótának teljesítenie kellett az időmérőt.
Az viszont már jelzésértékű volt, hogy Newgarden nem tudta megverni a svédet, és az első edzést megnyerő Pagenaud még Rossitól is kikapott, és negyedikként szelte át a célvonalat, ami végül csak egy 15. rajthelyet jelentett a francia számára. A 2016-os bajnokot csapattársa, Castroneves követte az időmérőn, a veterán brazil pedig éppen csak, de megverte Newgardent, és második lett Rosenqvist mögött, ami utólag egy 6. rajtkockát ért.
Az óriási csalódás ezútán kezdett kirajzolódni. Jack Harvey csupán 14. volt körei után az RLL Hondával, majd a két autóval utána érkező csapattársa, Lundgaard még két hellyel hátrébb végzett. Ez már előrevetítette, hogy a csapat harmadik autóját vezető Grahamnek sem számíthat sok jóra, de a fene sem gondolta volna, hogy a hátulról hetedikként pályára hajtó versenyző tökutolsó lesz az időmérőn, még Hildebrandtól is lényegesen kikapva. Autója egyszerűen vezethetetlen volt ma. A három RLL Honda pedig a 24-25., és 27. helyekről rajtol holnap, tehát még a Foyt autók nagyobb részétől is kikaptak… Kérdés, hogy innen bármi menthető-e vasárnap.
Mivel láttuk Rosenqvist nagyon jó körét, a tavalyi második futamot megnyerő O’Wardtól sem vártunk kevesebbet. A mexikói viszont több mint fél mérfölddel elmaradt csapattársától, ami abban a pillanatban negyedik helyet ért, végül pedig a tizedik pozícióból rajtol holnap a mexikói. Az ekkor következő Satotól csodákat talán senki sem várt el, viszont a japán veterán rendesen odavágott. Első köre alig maradt el a svédétől, második körében pedig még jobbat is futott Rosenqvistnél, tehát majdnem elvette az aktuális első helyet az AMSP pilótától.
A Sato után pályára hajtó Ericsson-Dixon-VeeKay-Grosjean-Herta ötösből egyedül “Texas ura”, a tavaly itt ötödik sikerét szerző Dixon tudott az első helyek sorsába beleszólni. Az új-zélandi pár századdal kapott ki Satotól, hogy aztán ő is nagyjából ennyivel maradjon alul Powerrel szemben. Ekkor azt mondtam a haveroknak, hogy ha Power nem veri meg Rosenqvistet, akkor megvan a pole-ja.
Miután az utolsó előttiként futó Palou csak 10. lett, azt hittem, hogy véget ért a móka mára. Persze motoszkált a fejemben a gondolat, hogy McLauglin, aki tavaly itt szerezte első IndyCar dobogóját, megint meglephet minket. A pálya viszont ekkor már annyira forró volt, hogy én sem hittem el, hogy megszerezheti a pole-t, vagy egyáltalán Satot megverheti a kiwi.
Aztán megláttam az első körét (ami ugyan gyengébb volt a japánénál, de jobb mint a Poweré) és megijedtem, hiszen Rosenqvist és Sato is aránylag sok tempót veszített a második körére, míg penskes csapattársai szinte semmit. És jogos is volt a “félelmem”, hiszen az új-zélandi az egész mezőnyből a legjobb második kört teljesítve, egy nyúlfarknyival sem, pontosabban 3 századdal maradt le a pole-pozícióról.
Ne kérdezzétek, hogy honnan találta ezt a tempót, és hogyan fejlődött ennyit egy tél alatt, ez számunkra is egy talány… De amikor valaki kettőből két időmérőn veri (a csapattársa) Will Powert, akkor vele komoly bajnokesélyesként kell számolni az illető szezonban!
Mivel a szövegből nem rajzolódik ki ez jól, a vizuális típusok számára így néz ki a rajtrács első fele:
Rosenqvist-McLaughlin
Sato-Power
Dixon-Castronéves
Newgarden-VeeKay
Herta-O’Ward
Palou-Rossi
Grosjean-Ericsson
Az időmérő részletes végeredményét itt találjátok
És lehet tippelni a hozzászólásokban, hogy vajon Rosenqvist vagy McLauglin szerzi-e meg második IndyCar győzelmét holnap, vagy valaki más “köp bele” a levesükbe???
