🇧🇭 F2: Pourchaire győzött a bahreini káoszban

Amennyire eseménytelennek bizonyult az F3-asok délelőtti futama, legalább annyira kaotikusan alakult a szezon első Formula–2-es főversenye, amely végül Théo Pourchaire győzelmét és rengeteg boxutcai bénázást hozott.

A versenyt a tegnapi időmérő edzést megnyerő Jack Doohan kezdhette az első helyről, a fiatal ausztrál azonban egyetlen pillanatot sem töltött a mezőny élén, miután a 3. helyről induló Jüri Vips szenzációsan kapta el a pillanatot és az élre tört. Nem csak Doohan, de Pourchaire is katasztrofálisan jött el, ennek eredményeképp pedig az 5. helyről kezdő Ralph Boschung fordult el másodikként, őket követte Doohan, majd Pourchaire és Lawson következtek. A 2. kör elején rögtön Safety Car szakította meg a körözést, miután Frederik Vesti a célegyenes végén megpördült és lefullasztotta autóját.

Viszonylag csendes körök következtek az újraindítást követően, Ayumu Iwasa felzárkózása viszont szolgáltatott beszédtémát. A fiatal japán már tegnap is nagyon szépet ment az időmérős baklövését követően és ezúttal is egyre-másra előzgette ellenfeleit, a boxkiállások alatt rövid ideig még vezetett is. Szintén szép versenyt teljesített Marcus Armstrong, a vezető Vips csapattársa is folyamatosan előzgetett, bizonyítva rátermettségét.

A fordulópontot a versenyen Vips kerékcseréje jelentette, a Hitech szerelői ugyanis elbénázták a dolgot. Az észt több mint tíz másodpercig vesztegelt, így Doohan állt az élre (Boschungot eddigre többen megelőzték), azonban a Virtuosi pilótája fölött is hamarosan eluralkodott a káosz. Amikor ugyanis visszatért a pályára kerékcseréjét követően, ütközött az első kanyarban épp elforduló Pourchaire-rel, megsérült az első szárnya és jöhetett vissza a boxba. Sőt, néhány körrel később még egyszer visszahozták kemény keverékért, hogy azzal fejezze be a futamot. Vipsről még érdemes néhány szót ejteni, ő ugyanis elrontott kiállását követően is folytatta szédítő tempóját és a 25. körben már ismét dobogós helyen autózott.

Az újabb dráma a 28. körben jött el, amikor az utolsó pontszerző helyért csatázó Enzo Fittipaldi és Richard Verschoor ütközését követően ismét beállt a Safety Car. A boxutcában ekkor uralkodott el igazán a káoszt: Dennis Hauger és Calan Williams versenye is itt ért véget, mindkettejük autójáról a bal első kerék esett le, miután azokat nem rögzítették megfelelően.

Az utolsó néhány körre még kaptunk egy újraindítást, újabb rendkívüli esemény azonban már nem történt, Pourchaire így megszerezte F2-es pályafutása harmadik futamgyőzelmét. A francia pilóta mögött két Red Bull junior végzett a dobogón, Liam Lawson a Carlinnal és Jüri Vips a Hitech-hel, majd következett Boschung, Armstrong, Drugovich, Sargeant, Nissany, Hughes és Doohan. Igen, Doohan, az ausztrál a késői SC-fázist kihasználva három boxkiállásával együtt is pontot szerzett.

A végeredmény

A tabellán a 25 pontos Pourchaire vezet, egy ponttal megelőzve Lawsont, a harmadik pedig a 18 pontos Vips. A csapatok értékelésében 33 ponttal a Carlin áll az élen, őket követi 28 ponttal a Hitech és 25-tel az ART Grand Prix.

Címlapkép forrása: Formula 2 hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.