🇮🇩 Moto3: Foggia domináns győzelmet aratott

Teljesen más pályán, más körülmények között, mégis hasonló forgatókönyvű versenyt láttunk a legkisebb géposztályban Indonéziában, mint Katarban. A legfőbb különbség, hogy ezúttal Foggia nem csupán ellépett, de végig tartotta is a különbséget. A tavalyi év ezüstérmese idén a legnagyobb esélyesként számontartott versenyzőhöz méltóan versenyzett, és domináns győzelmet aratott.

Eleinte nem tűnt jó ómennek az első sorból rajtolni, ugyanis a tegnapi nap meglepetései visszaestek a darálóban. Az élen a két Gas-Gas, illetve Migno helyezkedett. Az élboly nem is változott, mígnem Foggia tört az élre, és egyből növelni kezdte a különbséget. A hazai versenyző, Mario Aji nem tudta tartani a tempót, első soros rajtja ellenére a pontszerző helyekről is lecsúszott.

Tatay élete első pole-ját követően kezdett visszaesni, és még egy hosszúkörös büntetést is kapott szabálytalan pályaelhagyásért. Mire letöltötte a büntetését, a 14. helyen folytatta a versenyt. De nem maradt le az élmezőnytől, szépen kezdett visszazárkózni.

Foggia domináns győzelme nem volt kérdés, mögötte viszont többen próbáltak a 2. helyen is elszakadni a bolytól, ez Guevara vagy Garcia esetében átmenetileg sikerült is, de senkinek nem sikerült tartani. A két Gas-Gas küzdelmébe Migno is előszeretettel próbált beleavatkozni, de neki sem sikerült leszakítani a többieket. Masia próbált javítani a borzalmas katari versenye után, de a márkatársaival nem volt könnyű. Öncüvel össze is értek az utolsó körre ráfordulva a célegyenesben. Az eddigi kemény küzdelmek után a káosz is a végére maradt. A legnagyobb vesztes az előző futam győztese, Migno volt, akit Sasaki felöklelt hátulról mindkettejük versenyét tönkretéve. Az utolsó kanyarban újabb páros bukott.

Tatay addigra már visszazárkózott a negyedik helyre, és Garciát ostromolta a dobogóért, amit az utolsó előtti kanyarban egy előzéssel meg is szerzett. Foggia győzelmét senki nem veszélyeztette, az olasz versenyző ezzel a bajnokságban is átvette a vezetést. Guevara idei első dobogóját szerezte a második helyen, Tatay pedig pályafutása során először állhatott fel a pódiumra egy olyan versenyen, ahol ugyan pole-ból rajtolt, de volt 14. is egy hosszúkörös büntetés után.

Forrás: motogp.com, MotoGP Twitter

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.