A mai bejelentéssel teljessé vált a DTM 29 (!!!) autós nevezőlistája, a Red Bull versenyződuója pedig csak részben okozott meglepetést számunkra. Cassidy már a tavalyi szezonzárón bizonyított, Fraga pedig nem ügyetlen fiú.
Picit jobban meglepődtünk tegnap, amikor kiderült, hogy a második T3 Lamborghinit az a Nicki Thiim kapja meg, aki továbbra is az Aston Martin versenyzője, de mivel a britek nem tudnak számára biztosítani egy megfelelő Pro programot, inkább fizetik az idei DTM szezonját, és nem engedik el a kezét… Maradjunk annyiban, hogy fura dolgok ezek, viszont Thiim így apja nyomdokaiba léphet, aki 1986-ban DTM bajnok volt. Nem utolsó sorban pedig ő lesz Esmee Hawkey Thiim-mate-je 😆, váltva a BMW-hez igazoló Esteban Muth-tot.
Áttérve a történet energiaitalos szálára, sokan szerettük volna Cassidy-t idén is a DTM-ben látni. Ez addig tűnt lehetségesnek, amíg be nem jelentették, hogy a Japánban nagyon szép sikereket elérő új-zélandi a Formula-E programja mellett, idén a WEC-ben is versenyzik, az 54-es, Am kategórás AF Corse Ferrariban, a veterán Fisichella helyén. Ehhez képest egy harmadik bajnokságban is ülést kapott, amiben a “frissen szerzett” Ferrari-szálak is segíthettek, hiszen sem Cassidy, sem pedig Fraga nem Red Bull pilóták, csupán szponzorálja őket a brand. Viszont a DTM idénye olyan sok fordulóban átfedi az F2 szezonját, hogy egy tényleg Red Bull-juniort sem tudtak beültetni.
Ami Cassidy többi bajnokságának ütközéseit illeti, a WEC és Formula E naptára nem osztozik közös hétvégén, a DTM viszont mindkettővel igen. Szeptemberben látogat Spába a német bajnokság, amikor a WEC Fujiba repül, emellett pedig az április végi szezonnyitó is ütközik a Formula E monacoi futamával, míg a júniusi, norisringi verseny az elektromos széria kanadai versenyével. Mindez három potenciális kiesést jelent Cassidy számára, szóval a Red Bullnak egy helyettest is kell keresnie majd. Egy zárójelben megjegyezve, hogy a Motorsport értesülései szerint Cassidy a DTM fordulókat áldozza majd be a másik két szériáért.
A 26 éves Fraga 2016-ban Stock Car Brasil bajnok volt – a jó öreg Barrichellot legyőzve a címért – azóta pedig szép eredményeket ért el sportautózásban is a tengeren innen. Tavaly második volt a WEC GTE Am kategóriájában, a TF Sport Astonnal, közben versenyzett az IMSA-ban is, egy Riley P3-mal, és az IGTC-ben és GTWCE Eu. Endurance-kupa néhány futamán Mercedesekkel. A Riley Motorsports színeiben idén is maradt az IMSA-ban, ezt fogja kombinálni a DTM programmal.
Amúgy Fraga fog a Red Bull logós autóban versenyezni, míg Cassidy (a tavalyi szezonzáróhoz hasonlóan) az Alpha Tauri matricásban.